Index Vakbarát Hírportál

Csak kicsit javult a szmoghelyzet

2017. január 24., kedd 08:53 | aznap frissítve

A Főpolgármesteri Hivatal szerint bár jelentős csökkent az autóforgalom, a levegő minősége csak kis mértékben javult, ezért a riasztási fokozat fenntartása továbbra is indokolt. Tarlós István főpolgármester a Kossuth Rádióban azt mondta: talán - az előrejelzések alapján - csütörtökön már enyhíteni lehet az intézkedéseken.

Addig is reggel 6-tól 22 óráig Budapest közigazgatási területén tilos azzal a gépjárművel közlekedni, amelynek forgalmi engedélyében a környezetvédelmi osztályt jelölő kód: 0, 1, 2, 3 vagy 4, valamint amelynek a forgalmi engedélyében nincs környezetvédelmi osztályt jelölő kód.

A szálló por 24 órára számított átlagos koncentrációja a fővárosban működő 10 mérőpontból 8 helyen meghaladta a riasztási küszöbértéket. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint szerdán van esély némi javulásra, de jelentős változás kevésbé valószínű. Csütörtökön napközben kissé megélénkülhet a keleti szél, bizonytalan mértékben légtömegcsere történhet, ami bizonyos mértékben javíthat a levegőminőségen, utána viszont ismét a szennyezőanyag-koncentráció emelkedése valószínű.

Szmogriadó nemcsak Budapesten van, hétfőn többek között Nyíregyházán, Debrecenben és Szegeden is elrendelték - utóbbi helyen, elsőként az országban ingyenes lett a tömegközlekedés keddtől péntekig. Az Országos Közegészségügyi Központ legfrissebb mérései szerint az ország nyugati felében javult több helyen a légszenyezettség mértéke, de az ország nagy részén továbbra is veszélyes vagy egészségtelen a levegő.

A magas szálló por koncentráció miatt különösen veszélyeztetettek a légúti betegségben szenvedők, az idősek és a kisgyermekek, akiknek javasolják, hogy kerüljék a szabadban való tartózkodást.

A Levegő Munkacsoport és a VEKE szerint további szigorítások kellenének, hogy jelentősen javuljon a levegő minősége, például a súlyosan szennyező dízelautókat is ki kellene tiltani a forgalomból. De szükség lenne a budapesti tömegközlekedés ingyenessé tételére is, ez azonban Tarlós szerint nem ilyen egyszerű, ugyanis arról - a szmogriadó elrendelésével szemben - nem dönthet egyedül, ahhoz a Fővárosi Közgyűlés hozzájárulása kell.

Az LMP péntekre összehívta az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának rendkívüli ülését, ahol arra akarnak választ kapni, hogy miért nem kezeli senki a kialakult helyzetet, miért engedik ki az iskolásokat napközben az utcára, és miért nem osztogatnak maszkokat.

Rovatok