Index Vakbarát Hírportál

Simicskó: Húszezer önkéntes tartalékos kell

2017. január 26., csütörtök 09:21

A Magyar Honvédség erőin felül mintegy húszezer önkéntes tartalékos katonára van szükség, mondta Simicskó István honvédelmi miniszter a Figyelőnek. A lap csütörtöki számában megjelent interjúban azt mondta: nem tervezik a kötelező sorkatonaság visszaállítását. 

A Magyar Honvédség létszáma 30 ezer körüli, ezen felül van nagyjából 5500 önkéntes tartalékos. Simicskó István szerint legalább 30 ezres haderőre van szükség, és emellett kell egy "valós képességekkel rendelkező", mintegy 20 ezer emberből álló tartalékos állomány. "Ez a minimális program, s e mellé kell a megfelelő haditechnika: légvédelem, légierő, tüzérség, páncélosok stb., hogy egy reális elrettentő erővel rendelkező, ütőképes honvédségünk legyen".

Fontos kormányzati célkitűzés a hazai védelmi ipar újraélesztése. Ehhez a Nemzetgazdasági Minisztériummal és a Belügyminisztériummal közösen létrehozták a hadiipari munkacsoportot is. Simicskó a gyalogsági fegyverzet, "pisztoly, gépkarabély, mesterlövész puska és egyéb könnyű fegyverzet vonatkozásában" lát esélyt a magyar gyártókapacitás beindítására.  

Simicskó István szerint a jelenleg tervezett fejlesztési koncepció alapján 2026-2027-re prognosztizálható, hogy Magyarország eléri a NATO által elvárt 2 százalékos GDP-arányos honvédelmi költségvetést.

Rovatok