Index Vakbarát Hírportál

Bakancstalp nyoma is volt a börtönőrök által megvert rab arcán

2017. január 30., hétfő 08:39 | aznap frissítve

Összesen 43 ütés és rúgás nyomát, találták meg annak a rabnak a holttestén, akit a gyanú szerint három börtönőr vert halálra még novemberben egy fővárosi börtönben, írja a Hirado.hu. Az áldozat fia korábban a Kékfénynek mutatta meg az apja sérüléseiről készült boncolási jegyzőkönyvet.

A 44 éves Csiki Sándor a fél életét rácsok mögött töltötte. Lopások, rablások miatt összesen már vagy 20 évet ült le.  Legutóbb 9 évet kapott fegyveres rablásért, jövőre szabadult volna. Komoly börtönmúltja miatt finoman fogalmazva nem félt az őröktől, gyakran beszólt nekik.  

Csiki egy verekedés miatt került fogdára a Kozma utcai börtönben.  A fogdán csak éjszakára maradhat a raboknál szivacs az ágyon, de az áldozatnak papírja volt arról, hogy napközben is azon feküdhet, mert beteg. Az őrök azonban el akarták venni tőle a matracot. Emiatt hangos vita alakult ki közöttük.

Az ügyészségi dokumentumok szerint a fogda folyosóján lévő kamera a történtekről mindössze annyit mutat, hogy  Csiki Sándor a nyitott zárkaajtón kidobja a szivacsot, a három börtönőr pedig belép a cellába. 2 perc után egyikük a földön, a folyosóra húzza a megbilincselt áldozatot. Felállítják, majd az egészségügyi körletre kísérik. A kamera nem rögzített bántalmazást.

A fogoly folyamatosan szidta az őröket, még a rendelőben is ellenállt, rúgkapált, majd egy idő után rosszul lett. Csiki Sándor végül a börtön orvosi szobájában halt meg. Az első orvos azt írta: nem észlelt a halállal összefüggő sérülést a holttesten, csak a kezén látott bilincs-sebeket. Szerinte szívelégtelenségben halt meg a férfi.

A boncolás ugyanakkor 43 ütés, rúgás, taposás nyomát azonosította. Az áldozat arcán egy bakancstalp nyomát is rögzítette.  A családot képviselő ügyvéd szerint, ha egy civil öl hasonlóképpen, akkor biztos, hogy különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt ítélik el. 

A három  börtönőr januárban került előzetes letartóztatásba halált okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmények gyanújával.

Rovatok