Index Vakbarát Hírportál

Lefejeltek egy LMP-s képviselőt az olimpiás aláírásgyűjtés közben

2017. február 11., szombat 14:21

Egy férfi megtámadta és lefejelte Jakabfy Tamás józsefvárosi LMP-s képviselőt szombat délelőtt, miközben éppen aláírásokat gyűjtött a Rákóczi téren.

Jakabfy Tamást épp akkor értük utol, amikor rendőrségen volt, épp kihallgatták tanúként, a rendőrség ugyanis súlyos testi sértés kísérlete miatt indított eljárást.

Jakabfy azt mondta az Indexnek, hogy a piacnál zajlott az LMP-s kitelepülés, amikor 11 óra körül egy férfi odalépett hozzá és megtámadta.

Semmi előjele nem volt, elment a pult mellett, visszafordult, váratlanul lefejelt.

Jakabfynak a támadás után vérzett az orra, megvizsgálták a kórházban, de nem történt komolyabb baja. "Ha nem szombat délután lenne már, mennék vissza gyűjteni." Az LMP-s képviselő szerint máskor is voltak már atrocitások gyűjtés közben, de azok csak verbálisak, idáig nem fajult egyetlen egyszer sem.

A képviselő tudomása szerint az őt lefejelő férfi a rendőrökre is rátámadt később, elfogták.

Nem ez az első eset, hogy rátámadnak az olimpiaellenes népszavazás aláírásgyűjtőire. Korábban a Jászai Mari térnél, illetve később a Nyugatinál rúgták szét a Momentum Mozgalom aláírásgyűjtő pultját. Személyi sérülés akkor nem történt.

Rovatok