Bár az okostelefonok, tabletek elterjedésével az iskolai kiközösítés egyre gyakrabban folytatódik tanítás után is – online, különböző közösségi oldalakon és üzenetküldő alkalmazásokon, a tanároknak se idejük, se tudásuk, se kedvük nincs foglalkozni a problémával. A legtöbb szülő vagy tanár úgy érzi, nem tud mit kezdeni a helyzettel, mert nem ismeri és nem használja a felületeket, ahol a gyereke aktív. Pedig a megoldás egyszerű lenne, és digitális ismeretek nélkül is kivitelezhető: kezelni az egyes gyerekek kipécézését és kiközösítését, és megértetni a diákokkal, hogy nem oké az előítéletes, kirekesztő viselkedés. Az Abcúg cikke.
Három variáció egy témára: az internetes zaklatás vagy cyberbullying jelenségére, ami Magyarországon is egyre gyakoribb a kamaszok körében – általános iskolák felső tagozatában és a középiskolában, az iskola rangjától vagy a gyerekek családi hátterétől függetlenül.
A cyberbullying, azaz valamilyen internetes platformon történő zaklatás, bántalmazás érkezhet vadidegenektől, akikkel közösségi oldalakon ismerkedik meg az áldozat, de legtöbbször az iskolai kiközösítés, bántalmazás folytatódik a virtuális térben.
A dinamikák hasonlítanak
A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány anonim segélyvonalára rendszeresen futnak be hívások gyerekektől, akiket kiközösítenek, piszkálnak, csúfolnak az osztálytársaik az iskolában, és ez aztán rendszerint folytatódik a Facebook-on vagy különböző üzenetküldő alkalmazásokon is.
Csekeő Borbála pszichológus, a Kék Vonal Alapítvány szakmai vezetője szerint a bántalmazottak tipikusan a kortárs közösségükben valamilyen másságuk miatt perifériára szorult, barátok nyújtotta védőháló nélkül maradt gyerekek, akiket digitális eszközökkel: bántó üzenetekkel, cikis képek terjesztésével próbálnak megszégyeníteni a közösségük domináns egyéniségei.
Bár egy tőről fakadnak, a különbség az iskolai kiközösítés/bántalmazás és a cyberbullying között azonban az okozott kár szempontjából fontos – mondta Csekeő, aki a folyosói elgáncsolás – cikis képek terjesztése összehasonlítással magyarázta az eltéréseket.
Egyre gyakoribb lesz
Magyarországon 2013-ban a 9-16 éves korú gyerekek közel 20 százaléka mondta önértékelő felmérésen, hogy volt már áldozata internetes zaklatásnak – ekkor készült a témában nálunk a legutolsó átfogó kutatás, az európai gyerekek internetezési szokásait felmérő EU Kids Online nemzetközi projekt keretében.
“Ezek persze a témában már régi adatnak számítanak, hiszen a különböző felületek használatának elterjedtsége, és ezzel a jelenségnek való kitettség is évről évre növekszik. Ugyanakkor nem gondolom, hogy több gyerek válna kortárs bántalmazás áldozatává ma, mint 3 éve, csak épp az változik, hogy a bántalmazásnak mekkora része zajlik kibertérben” – magyarázta Csekeő. A szakember szerint az internetes zaklatásnak kitett gyerekek csoportja egyre fiatalodik, ugyanis egyre fiatalabbak a közösségi oldalak felhasználói. “Nem ritka, hogy alsó tagozatos, negyedik osztályos gyerekek szülei jelentkeznek tanácsért” – tette hozzá a szakember.
“Írattam vele egy cikket a cyberbullyingról az iskolaújságba”
Mivel jellemzően az iskolákból indulnak, ezért leghatékonyabban ott is kezelhetők ezek a helyzetek, tanárok körében készített gyors felmérésünkből azonban az derül ki, kialakult módszertan híján leginkább a tanárok kreativitásán múlik, hogyan kezelik a virtuális térben történő bántalmazást.
Csörszné Tar Enikő, a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium fiúkollégiumának nevelőtanára egy emlékezetes esetről beszélt: egyik diákja nevében hamis Facebook profilt készített három diáktársa, amellyel az iskolai kommunikációra is használt Facebook csoportokban a nevében furcsa hozzászólásokat tettek közzé.
“Három srácra gyanakodtam, de meggyanúsítani nem akartam őket, ezért anélkül, hogy elmondtam volna nekik, miért csinálom, olyan feladatokat adtam nekik, amelyekhez olvasniuk kellett a cyberbullying-ról.”
Az egyik srác, aki jó magyaros volt, így írt az iskolaújságba egy cikket a jelenségről, az informatikából ügyes társa egy Power Point prezentációt készített a témában, az angolos fiú pedig angolórára írt egy esszét a kérdésről. A kamu profil napok múlva megszűnt.
Míg ebben az esetben a tetteseket sosem vonták felelősségre, egy bonyhádi gimnáziumban fegyelmi tárgyalást is tartottak egy online zaklatásos ügyben. Az iskola egyik diákja úgy tett közzé bántó bejegyzéseket több osztálytársáról és egyik tanáráról, hogy végig azt hitte, azokat egy zárt csoportba írja, az érintettek nem látják. Ez nem így volt, és Gűth Tamás, az iskola tanára szavaival “egy diákcsínyből fegyelmi ügy lett”. Miután a diákkal és a szüleivel is elbeszélgettek, egy igazgatói intővel szankcionálták a tettet, és az eset után a házirendbe is bekerült, hogy diáktársak és tanárok személyiségi jogait közösségi oldalakon megsérteni tilos.
Az iskolai közösség nem ér véget a falakon kívül
Míg a fenti két esetben, igaz, eltérő eszközökkel, de kezdeni próbáltak valamit az online bántalmazásos esetekkel, Csekeő Borbála szerint az iskolák gyakran addig semmit nem lépnek zaklatásos ügyekben, amíg ennek az iskola rendjére nincs kihatása – nincs verekedés az ebédlőben, lehet az órákon csoportmunkában dolgozni. Az iskola falain kívül történő bántalmazást pedig hatáskörükön kívül állónak tekintik, mondván, képtelenség mindenhol a gyerekek nyomában lenni.
Így azonban Csekeő szerint csak felügyelettel elnyomják, és az iskolán kívüli térbe és időbe tolják a bántalmazást – azt érik el, hogy az iskolában ugyan nem, de azon kívül kikészítik a kipécézett gyereket. Csekeő szerint az egyes osztálytársak kiközösítésére alakított Viber csoportok is gyakorlatilag egy lakótelepi sikátorként működnek, ahol nincsenek felnőttek, tehát bármit szabad.
“Az iskola elsődleges feladata, hogy kialakítsa azt a hozzáállást a gyerekekben, hogy egymás bántása, kiközösítése nem megengedett – se az iskolában, se online. Ha az iskolai bántalmazást a tanárok jól kezelik, akkor a diákok hazafelé sem verik meg egymást” – mondta.
Az eltiltás nem segít
A másik gyakori helyzet, hogy a szülő vagy a tanár azért nem tud mit kezdeni a helyzettel, mert úgy érzik, tehetetlenek abban az online térben, ahol a gyerekek otthonosan mozognak. Csekeő Borbála szerint viszont ez csak egy kis szelete a problémának, amit könnyen meg lehet tanulni – a fontosabb rész, hogy a gyerekek előítéletes, kirekesztő hozzáállásával és rossz indulatkezelésével kezdjenek valamit.
Csekeő azt sem tartja megoldásnak, hogy a zaklatásos helyzetekre a szülők válasza a gyerekek eltiltása legyen a különböző felületek használatától. A szakember szerint ez pont annyira kontraproduktív, mint féltésből nem engedni az osztállyal táborozni a gyereket – a közösségi oldalakról való lekerülés csak növeli a gyerek kirekesztettségét. Ráadásul Csekeő szerint sok kamasz pont azért nem mer tanáraihoz vagy szüleihez fordulni, mert tart attól, hogy eltiltják a netezéstől.
A biztonságos internetezésről és az internetes zaklatásról leginkább médiaismeret, etika vagy osztályfőnöki órákon lehet beszélgetni a diákokkal az iskolában, az általunk megkeresett négy iskolából azonban csak az egyikben tájékoztattak arról, hogy a téma kimondottan része a tananyagnak – egy budapesti középiskolában, médiaismeret órán. Vannak azonban digitális kompetenciafejlesztéssel foglalkozó szervezetek és kommunikációs cégek, akik az iskola meghívására díjmentesen tartanak előadásokat általános iskolákban a mobiltelefon és internet helyes használatáról.
Pedagógusok számára pedig az Oktatáskutató és Fejlesztő intézet rakott össze egy gyűjteményt arról, hogyan lehet jól kezelni az iskolai agressziót.