Index Vakbarát Hírportál

Teréz körúti robbantás: a gyanúsított apja megdöbbent

2017. február 20., hétfő 07:50

Nyilatkozott a Blikknek a Teréz körúti robbantással gyanúsított P. László édesapja azután, hogy a fia részletes vallomást tett. A Blikk azt írta: P. László beismerte, hogy ő van a térfigyelő kamera képein, és azt is, hogy övé volt a hátizsák, amelyet a helyszínen megtaláltak. 

Az apa, idősebb P. László korábban azt nyilatkozta, hogy biztos fia ártatlanságában. Most azt mondta, döbbenten áll a történtek előtt. „Én továbbra is hiszek az ártatlanságában” – mondta.

Lapértesülések szerint az elé tárt bizonyítékok alapján döntött P. László úgy, hogy vallomást tesz. 

Tavaly szeptember 24-én éjjel robbantottak a főváros VI. kerületében, a Teréz körúton egy földszinti üzlethelyiségnél, két rendőr megsérült, egyikük életveszélyesen. Az elkövetéssel gyanúsított férfit, P. Lászlót október 19-én Keszthelyen fogták el.

Rovatok