Index Vakbarát Hírportál

Idén is jönnek Orbán lengyelei március 15-én

2017. március 6., hétfő 17:20

A HVG szúrta ki, hogy a lengyel GazetaPolska oldalán már szervezik a szokásos márciusi 15-ei budapesti lengyel szimpátiatüntetésre a közönséget. A terv szerint már március 14-én megérkeznek, hogy egész nap ünnepelhessék az 1948-49-es szabadságharc kezdetét. 

Az eddigi hagyományokkal szakítva, idén vonat helyett busszal és autóval érkeznek a résztvevők. 

A nap Orbán Viktor beszédével kezdődik a Múzeum-kertben, majd a lengyelek Bem József szobránál, illetve a Nagyszombat utcai Katyn-emlékműnél tartanak megemlékezést. A Bem-szoborhoz tervezett eseményt, a kormánytól még mindig  teljesen függetlenül működő Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Gazeta Polska közösen szervezi. Másnap szintén a CÖF szervezésében, meglátogatják a parlamentet is. 

A várható létszámról elég ellentmondásosak az információk, a lengyelek szerint több ezren jönnek, a CÖF 250-300 emberre számít. 

Rovatok