Index Vakbarát Hírportál

Az iskolai kirándulások szigorításáról kérdezi a kormány az embereket

2017. március 6., hétfő 11:37

A veronai busztragédiát követően elindult a kormány internetes társadalmi konzultációja az iskolai kirándulásokra, a gyermekutaztatásra vonatkozó szabályok módosításáról - jelentette az oktatásért felelős államtitkárra hivatkozva az MTI. Palkovics január végén jelentette be, hogy szigorítanák a szabályokat, például éjszakára szállodába küldenék aludni a sofőröket.

Palkovics László közölte: a https://konzultacio.kormany.hu oldalon elérhető kérdőív két hétig válaszolható meg három témában: a sofőrök egészségi állapotára, a gyermekeket szállító buszok műszaki állapotára és a sofőrök pihenőidejére vonatkozik.

Az első kérdés: "Egyetért-e Ön azzal a felvetéssel, hogy az a sofőr, aki orvosi szakvélemény alapján éjszakai vezetést korlátozó betegségben (pl. alvászavarban) szenved, éjszaka ne vezethessen?" Az államtitkár hozzátette: meg kell vizsgálni azt is, hogy annak a sofőrnek, aki ilyen járművet vezethet, elegendő-e a jelenlegi egészségi állapotvizsgálata, a jelenlegi jogszabályok megfelelően szigorúak-e.

A második kérdés az autóbuszok műszaki állapotára vonatkozik: "Egyetért-e Ön azzal a felvetéssel, hogy szigorítani kell a gyermekeket szállító járművek, iskolabuszok műszaki alkalmassági követelményeit?"

A harmadik kérdés az autóbuszok üzemeltetési körülményeivel, a sofőrök pihenőidejével kapcsolatos. Ez úgy szól: "Egyetért-e Ön azzal a felvetéssel, hogy a külföldi többnapos, több országon áthaladó iskolai kirándulások esetében éjszaka 11 óra és hajnali 4 óra között autóbusszal ne lehessen diákokat szállítani?"

Az államtitkár szerint jelenleg is folyik a vonatkozó jogszabályok áttekintése, a társadalmi konzultáció eredményét pedig figyelembe fogják venni a jogszabályok végleges kialakításakor. Palkovics közölte, nem az iskolai buszos utazások korlátozása a cél, a kérdések egyértelműen a többnapos, több országon áthaladó kirándulásokra vonatkoznak.

Megjegyezte, az iskolák által szervezett sítáborok nem szükségszerűen vannak benne az iskola programjában, de arra fokozottan szeretnének hangsúlyt fektetni, hogy - a várhatóan magasabb költség miatt - ezekre a kirándulásokra több forrás álljon rendelkezésre.

Palkovics László közölte, minden olyan jogszabályt át fognak tekinteni, amely a gyermekek autóbuszos szállítására vonatkozik, és az is elképzelhető, hogy külön jogszabályt alkotnak azokra az esetekre, amelyekben gyermekek szállításáról van szó - ez akár a KRESZ módosítását is jelentheti.

Rovatok