Index Vakbarát Hírportál

Ha a Jobbik nem esélyes, nem indul

2017. március 16., csütörtök 07:04

Vona Gábor a legutóbbi évértékelőjén arról beszélt, hogy  a választásokig hátralévő időszak kérdése arra egyszerűsödött le: Jobbik vagy Fidesz. Vagyis a Jobbik elnöke szerint a Fidesz egyetlen alternatívája már a pártja lett, és e kettő közül kell választaniuk a szavazóknak.

Az április 23-i zuglói választás rögtön megcáfolja Vona Gábor szavait, ugyanis kiderült: a Jobbik nem hogy nem lett az egyetlen alternatívája a Fidesznek, hanem egyáltalán nem is indít jelölt a választáson.

A zuglói képviselő-testületi többség szempontjából kulcsfontosságú időközin a Fidesz már megnevezte jelöltjét (Somodi Zoltánt). És az is eldőlt, hogy az ellenzéki oldalon több induló is akad:

Nem tét nélküli a választás, ugyanis a közgyűlési többség múlik rajta a jobb- és a baloldal között. A Jobbik azonban rajthoz sem áll. 

Szabó Gábor pártigazgató ezt azzal indokolta az Indexnek, hogy "a kicsi önkormányzati körzetben a Fidesz és a balliberális szivárványkoalíció ádáz maffiaharca kétesélyessé tette az emberek szemében ezt a küzdelmet, 

ezért a Jobbik komolyan vehető győzelmi esély nélkül nem akar nekik gyertyát tartani belső leszámolási harcukhoz.

Ez idén már a második eset, hogy egy időközi választáson nem indul a Jobbik. Januárban a szentendrei választáson nem indítottak jelöltet. Szabó Gábor szerint a Jobbik a 2018-as országos győzelemre készül, és az országos kampány előkészítésére fordítja a legtöbb energiát.

Emiatt már nem indulunk minden egyes időközi önkormányzati választáson,

hanem alapos mérlegelés után választjuk ki azon településeket vagy körzeteket, ahol hivatalosan elindulunk". Tehát csak ott indul el a párt, ahol van győzelmi esély. A szintén április józsefvárosi időközin például lesz jobbikos jelölt, Huszár Péter.

Egyelőre megjósolhatatlan, hogy Zuglóban az állva maradt jelöltek harcát hogy befolyásolja a Jobbik kiszállása. A párt ugyanis nem támogat senkit, sem a Fideszt, sem egyetlen balos jelöltet sem. Szabó szerint majd a jobbikos szimpatizánsok eldöntik, hogy elmennek-e voksolni, és hogy kire szavaznak.

Rovatok