Index Vakbarát Hírportál

Vádat emelhetnek a francia turisták kutyáját lelövő vadásszal szemben

2017. március 20., hétfő 15:10 | aznap frissítve

A kunszentmiklósi rendőrség március 17-én lezárta a lenyomozást a francia turisták kutyáját lelövő vadász ügyében, az iratokat pedig vádemelési javaslattal megküldik a Kunszentmiklósi Járási Ügyészségnek, írja a 444.hu a helyi Hírösvény információira hivatkozva.

Mint ismert, egy vadász vitatható körülmények között lőtt le egy kutyát Szalkszentmártonban szeptember elsején. A kutya egy francia túrázó páré volt, Mamadou testét a Dunában találtak meg öt nap múlva, miközben a helyi vadásztársaság vezetője azt mondta, hogy szabályszerűen elhantolták az állatot.

A rendőrség szeptember 6-án hivatalból indított nyomozást, a 41 éves vadászt - szabadlábon hagyása mellett - állatkínzás vétségével és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A nyomozás megállapította, hogy a férfi egy szalkszentmártoni ingatlan előtt meglátott egy kutyát és utána indult a kocsijával, majd a dunai védgátról két lövéssel megölte az állatot. A tetemet a kocsija platójára rakta, amikor pedig megjelent a kutya gazdája, szó nélkül elhajtott.

A kirendelt igazságügyi szakértői vélemény szerint a vadász nem a szükséges és gondos körültekintéssel járt el a kutya kilövésekor, továbbá jogosulatlanul és indokolatlanul lőtte le az állatot.

Az ügyről a vadász és a vadásztársaság is összevissza beszélt. Az esetről készült videónkat itt tekintheti meg:

A kilövést nem láttam, csak a durranást hallottam

Rovatok