Index Vakbarát Hírportál

Pokoli toronynak hívják a helyiek a tihanyi kilátót

2017. március 23., csütörtök 14:18

Maradandó természeti károkat okozott az öt hónapja átadott és a napokban bezárt tihanyi Őrtorony kilátó építése és használata egy helyi civil szervezet szerint. Az egyesület érte el, hogy a másodfokon eljáró építésügyi hatóság megsemmisítette az építési engedélyt.

Korábbi cikkünket követően jelentkezett lapunknál az új tihanyi kilátó építési engedélyét megtámadó helyi civil szervezet, a Sajkodért Egyesület. Petrik Ferenc, a szervezet környezetvédelmi munkacsoportjának képviselője közölte, hogy mivel az építtetők nem készíttették el a kötelező környezetvédelmi hatástanulmányt, a másodfokon eljáró építésügyi hatóság megsemmisítette az építési engedélyt, melyet a hatályos jogszabályok értelmében meg sem kaphatott volna a torony. Ezen a nemzeti parki területen ugyanis, amely Natura 2000 besorolás alá esik és az Európa Diplomát is megkapta, csak a természetvédelmi törvényben tételesen meghatározott közérdekű célokból lehet bármilyen tevékenységet végezni. 

A szervezet szerint a helyiek által csak „pokoli toronyként” aposztrofált épület jó példája annak, hogy a gazdasági érdekek kontrollálatlan érvényesítésének hogyan esnek áldozatul a maradandó értékek. 

A Sajkodért Egyesület főbb problémái az új kilátóval:

Az egyesület szerint az igazi probléma a kilátó építésével nem csupán a parkoló vagy a kiszolgáló infrastruktúra hiánya, hanem még inkább annak a szemléletmódnak a érvényesülése, ami a természeti környezetet nem a jövő nemzedékek számára megőrzendő, ránk bízott ajándéknak tekinti, hanem jogos jussának, amiből a legnagyobb hasznot reméli húzni.

Az előzetes forgalomtechnikai vizsgálatok nélkül végzett beruházás valóban időnként tűrhetetlen helyzetet eredményezett a sajkodi településrészen, de a munkacsoport nem ezen érdekek védelmében, hanem a jogszabályi rendelkezések érvényesítése érdekében lépett fel, közölték. A természet- és környezetvédelmi jogi előírások teljes figyelmen kívül hagyását tekintik jogellenesnek, hiszen a kilátónak helyt adó kiemelten védendő természetmegőrzési terület, ahol „a turizmusból adódó illetve technikai sportokkal történő károsításának mérséklése és fokozatos megszüntetése” a cél (idézet a terület Natura 2000 előírásából).

Az építtető Bakonyerdő Zrt. korábban azt közölte lapunkkal, hogy a jogerős építési engedély ellen kifogást nyújtott be egy helyi civil szervezet (Sajkodért Egyesület), melynek kapcsán az építésügyi hatóság új engedélyeztetési eljárást rendelt el. Ezért az újraindított eljárás befejezéséig vagy az ideiglenes használatbavételi engedély megszerzéséig a kilátó nem látogatható. A kilátó az új jogerős engedélyek birtokában ismét látogatható lesz. Mint jelezték: a Bakonyerdő Zrt. minden rendelkezésére álló jogi lehetőséget megragad, hogy a balatoni tájban gyönyörködni kívánó kirándulók minél hamarabb újra birtokba vehessék ezt a közjóléti építményt is.

Rovatok