Index Vakbarát Hírportál

Semjén: Ősztől brutális, eksztatikus kampány várható

2017. március 24., péntek 06:20 | aznap frissítve

Semjén Zsolt nem tartozik a leggyakrabban nyilatkozó kormánytagok közé, most viszont hosszú interjút adott a kormánypárti Magyar Időknek. A beszélgetés alapján a miniszterelnök-helyettes ráfordult a 2018-as választásra, és már azt is tudja, mi fog történni. 

Semjén ősztől „eksztatikussá váló" kampányra számít, amit az tesz majd brutálissá, hogy a választások tétje az ellenzék számára a „puszta megmaradás" – idézi az interjút az MTI. 

Mivel reális, életképes alternatív programjuk nincs, kétségbeesésükben csak a gyalázkodás marad. Főleg, ha ehhez külföldről megrendelést és muníciót kapnak

– vizionált Semjén, aki arról nem beszélt, hogy gyalázkodásból azért a kormánypártoknak sem kell a szomszédba menniük, gondoljunk csak a politikai ellenfelek lebuzizására, lecsicskázására vagy a permanens hazaárulózásra, amiből természetesen az ellenzéki pártok is vastagon kiveszik a részüket. 

Az interjú talán legérdekesebb része, hogy Semjén szerint jól járt a Fidesz a választási törvény átírásával: „Persze, ha kétfordulós lenne a választási rendszer, akkor az állva maradt protest jelölt mögött – legyen akár jobbikos, akár szocialista – az ellenzéki szavazatok összeadódhatnának. Viszont a választás egyetlen fordulóból áll.” Ez a megjegyzés azért is lényeges, mert a fideszesek évek óta állítják, hogy a kizárólag a Fidesz–KDNP által elfogadott új választási törvény arányosabb, igazságosabb változásokat hozott. 

Amolyan kulisszatitokként azt is elárulta, hogy a Fidesz–KDNP-nek mire kell kihegyeznie a kampányát. Nincs nagy meglepetés, Semjén szerint el kell mondaniuk az embereknek, hogy 

meg kell védeni az országot. 

Semjén arról is beszélt, hogy egyszerűbbé kellene tenni a levélszavazást a határon túli magyaroknak, és az egyszerűsített honosítási eljárást is még egyszerűbbé lehetne tenni. Utóbbi rendszerét a kormányfő helyettese túl szigorúnak találja, főleg ami a nyelvtudást illeti. 

A honosítási eljárás egyszerűsítése mellett a visszaélésekről szóló híreket hazugságnak nevezte. Azt mondta, hogy eddig 940 ezren kaptak ezen az úton állampolgárságot, 32 ezer kérvényt utasítottak el, és 55 ügyben „fajult” büntetőeljárásig a helyzet. 

Semjén némi önellentmondásba keveredett saját kormányával, mert néhány nappal ezelőtt Lázár János kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a kormány is tisztában a visszaélésekkel, és a sajtóban megjelenő híreket is figyelik, ha pedig kell, vizsgálódnak. Lázár szerint jelenleg is nyomoznak több megyében. 

Rovatok