Index Vakbarát Hírportál

13 év fegyházat kapott a lányával erőszakoskodó apa

2017. március 28., kedd 15:42

Folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak, valamint kiskorú veszélyeztetése miatt első fokon 13 év fegyházbüntetésre ítélt egy 37 éves férfit, saját 11 éves lánya ellen elkövetett cselekményei miatt a Zalaegerszegi Törvényszék kedden, írja az MTI.

A tárgyalássorozat erkölcsi okokból, a kiskorú kímélete, emberi méltóságának és személyiségi jogainak védelme érdekében mindvégig zárt ajtók mögött zajlott. A törvényszék kedden csak magát az ítéletet hirdette ki nyilvánosan, annak indoklását ezt követően szintén csupán zárt körben ismertette.

Az előzményekről, valamint a vádemelésről tavaly novemberben a Zala Megyei Főügyészség adott tájékoztatást, amely szerint a 37 éves férfi a tőle külön élő lányával rendszeresen erőszakoskodott, őt és édesanyját is megöléssel fenyegette, ha a kislány nem fekszik le vele.

A tavaly június óta előzetes letartóztatásban lévő, a bíróságra is kéz- és lábbilincsben szállított férfinak 2004-ben, élettársi kapcsolatból született lánya, akivel az élettársával való szakítás után kezdetben gondoskodó, szerető apaként bánt. 2015-től azonban ritkábbakká váltak a találkozások, néhányszor a nagyanyjához, majd egyre gyakrabban panziókba vitte láthatások idején a kislányt.

A serdülőkorba ért gyereket - annak tiltakozása ellenére - több alkalommal fogdosta, a nemi szervét mutogatta neki és önkielégítést végzett előtte. Azzal fenyegette, hogy megöli őt vagy az édesanyját, ha nem fekszik le vele.

Egy alkalommal egy nagykanizsai panzióban a kislány a folyosóra menekült az apja elől, aki ruha nélkül üldözte őt. A történteknek a recepciós vetett véget azzal, hogy rendőrt hívott, de a lány akkor még nekik sem merte elmondani, mi is történt vele.

A korábbi esetek miatt 2015 vége óta a kislány már nem akart találkozni az apjával, aki emiatt egyre gyakrabban zaklatta őt telefonon és interneten keresztül is, a vádirat szerint hét és fél hónap alatt több mint ötezerszer próbálta felhívni. A férfi egy idő után már nem tudta elérni, ezért lánya nemi szervéről fényképet küldött a gyereke egyik unokatestvérének, aki megmutatta a fotót a lány édesanyjának. A kislány csak ezt követően mert beszélni a történtekről.

A Zalaegerszegi Törvényszék első fokon folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak, valamint kiskorú veszélyeztetése miatt mondta ki bűnösnek a férfit, akire 13 év fegyházbüntetést szabott ki. A büntetése letöltésének kétharmada után kerülhet csak feltételesen szabadlábra.

Az ítélet részeként a törvényszék megszüntette a férfi szülői felügyeleti jogát a kislány felett.

Rovatok