Index Vakbarát Hírportál

Kövér belvárosi rezidenciájában négy hálószoba lesz

2017. március 29., szerda 19:25

Kövér László olyan rezidenciát kap, amit igényei szerint, történelmi környezetben újítanak fel neki – írja a Hvg.hu. A házelnök készülő szolgálati lakásáról először tavaly augusztusban lehetett hallani: a rezidencia az eredetileg is a Parlamenthez tartozó, és attól pár lépésre lévő Balassi utca 1-5. alatti épület legfelső szintjén lesz. Az épületben helyezik el az Országgyűlési Őrséget is. 

A lakásról a hetilap holnap megjelenő számában lehet további részleteket olvasni. A beharangozó szerint Kövér külön dolgozószobát is kap, a könyvtárában pedig 10-12 vendég is elfér majd. Kövér László egyébként sosem tartozott az urizáló fideszes politikusok közé, és a Hvg.hu által ismertetett részletek alapján a hivatalos rezidencia sem ígérkezik különösebben hivalkodónak.

Az Országgyűlés elnöke jelenleg Csepelen lakik, felesége a szigetszentmiklósi kormányhivatal vezetője, három gyereke már felnőtt.

Rovatok