Index Vakbarát Hírportál

Zavarba hozta a Jobbikot, hogy Sorost kell védenie

2017. április 3., hétfő 10:52

Múlt héten nyújtotta be Balog Zoltán miniszter a felsőoktatási törvény módosítását, amelyet azért nevezhetünk lex CEU-nak, mert több pontja lényegében a CEU ellehetetlenítését szolgálja. Az ellenzéki pártok villámgyorsan tiltakoztak a javaslat ellen, az MSZP hazaárulózott, az LMP "putyini tempóról" beszélt. 

Mélyen hallgatott viszont a Jobbik. Nem véletlenül: a pártot zavarba hozta a CEU-támadás, ugyanis a jobbikosok nagy részének zsigeri álláspontja szembement a párt hónapok óta folytatott, balra nyitást szolgáló stratégiájával.

Leegyszerűsítve: a jobbikos vezetők számára kényelmetlenséget okozott, hogy bár távolról sem azonosulnak Soros György elveivel, a politikai stratégia azt diktálja, hogy kritizálniuk kell a Soros-egyetemként elkönyvelt CEU kormányzati támadását, és ki kell állniuk a CEU megmaradásáért. 

Toroczkai sóval hintené be

A Jobbik napokig nem szólalt meg az ügyben, míg három nap után, pénteken a radikális álláspontját soha nem titkoló Toroczkai László alelnök kiírt néhány, szívből jövő sort a Facebook-oldalára. 

Soros egyetemével nem gyáván finomkodni kellene, hanem nemzetbiztonsági veszélyre hivatkozva betiltani, bezárni, a romjait pedig sóval behinteni. 

A Jobbik vezetése információnk szerint szomorúan vette tudomásul, hogy az alelnök nyilvánosságra hozta az álláspontját, amely "ártalmas a pártnak". Hiszen elidegeníthet a Jobbiktól olyan ellenzéki szavazókat, akik rossz szemmel nézik a CEU bezárázást, és Orbán egyetemet támadó politikáját.

A Jobbik menteni próbál: meghagyná a CEU-t

Így jutottunk el oda, hogy Szávay István parlamenti képviselő Toroczkaival teljesen ellentétes álláspontra helyezkedett a vasárnapi sajtótájékoztatóján. "Elterelő hadműveletnek" nevezte az egész CEU-törvényt, szerinte az a cél, hogy ne legyen szó a korrupcióról, de a jobbikos politikus lényegében kiállt az egyetem megmaradása mellett.

A CEU szellemisége Szávay szerint "mindig is nagyon távol ált a Jobbiktól", ezúttal sem akarja védeni Soros Györgyöt - mint a képviselő fogalmazott, de

a párt elutasítja azt a bolsevik típusú hatalomgyakorlást, amelyet a Fidesz meghonosított.

Vagyis a Jobbik nem ért egyet a mostani támadással, nem asszisztál a mostani törvényjavaslat elfogadásához.

Szávay arról is beszélt, hogy a kormányzati törvényjavaslat a határon túli magyar egyetemeket is nehéz helyzetbe hozta, hiszen Romániából már érkeztek olyan hírek, hogy hasonló módszerrel lehetetlenítenék el az erdélyi magyar intézményeket. "Ha aközött kell választani, hogy megmaradjon a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem, aminek az az ára, hogy Magyarországon legyen CEU, akkor mi inkább ezt választjuk" - mondta Szávay.

Vona Gábor elnök is ezt a határon túli vonalat emeli ki. A Facebookjára azt írta ki hétfőn, hogy 

A mostani felhajtás nem más, mint figyelemelterelés a valós problémákról, arról nem beszélve, hogy a határon túli magyar egyetemek működését is veszélyeztetik.

Ez lett tehát a Jobbik hivatalos CEU-álláspontja, a jobbikos képviselőknek pedig a Toroczkai-álláspontról azt kell kommunikálniuk, hogy az az alelnök magánvéleménye, és "árnyaltabban" látják, mint Toroczkai.

Borítókép:  Vona Gábor a Jobbik újraválasztott elnöke (b2) távozik a párt tisztújító kongresszusa után tartott sajtótájékoztatóról a Budapest Kongresszusi Központban 2016. május 29-én. Mögötte a megválasztott alelnökök (b-j): Janiczak Dávid Z. Kárpát Dániel Sneider Tamás Toroczkai László Volner János és Fülöp Erik |MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Rovatok