A környezetük sajnálja és csodálja őket, néha odáig viszik, hogy hírességgé válnak a gyerekük súlyos betegségével megvert, de emberfeletti erőfeszítésekkel helytálló szuperanya szerepében. Innen igazán nagy a zuhanás, amikor kiderül, hogy nemcsak a gyerek ápolásába fektettek sok-sok energiát, hanem a beteggé tételébe is. Jó esetben még azelőtt lebuknak, hogy a gyerekük belehalna odaadó ténykedésükbe. A Münchausen by proxy bizarr pszichiátriai szindróma és gyermekbántalmazási forma egyszerre. Magyarországon is van már dokumentált eset. A bizonyítás nehéz, a felismerés nem annyira, de ismerni kell hozzá a jeleket. Például érdemes gyanakodni, ha a kórházban az anya látogatása után rejtélyes módon mindig rosszabbul lesz a gyerek.
A másfél évesen, nem egészen 3 és fél kilósan éhen halt gyöngyösi kislány szüleinek bírósági tárgyalásán olyan bizarr pszichiátriai kórkép került szóba, amelyről Magyarországon eddig alig lehetett hallani. A Münchausen by proxy szindróma neve inkább csak a kórházas sorozatok, mondjuk a dr. House rajongótáborában csenghet ismerősen. Eddig nálunk nem volt olyan nagy nyilvánosságot kapott valódi, gyermekbántalmazási bűnügy, ahol erről lett volna szó.
Egyelőre a gyöngyösi ügyről sem lehet semmit biztosan állítani, a per csak nemrég kezdődött, és messze még a jogerős ítélet. Most legfeljebb annyit lehet kijelenteni, hogy a vád – egy igazságügyi szakvéleményre alapozva – azt állítja, a gyöngyösi anya Münchausen by proxy szindrómában szenved, az asszony pedig tagadja ezt.
Függetlenül attól, hogy végül mi fog kiderülni, a gyöngyösi tragédia fontos hozadéka lehet, ha ismertebbé válik rajta keresztül a Münchausen by proxy létezése. A szindróma súlyos, sokszor halállal végződő gyermekbántalmazási forma, a felismerése életet menthet.
A hihetetlen kalandjaival hencegő, lódításbajnok báróról először azokat nevezték el az ötvenes években, akik saját maguknál produkálnak szándékosan betegségtüneteket, akár lelethamisítással, akár tényleges problémákat előidézve, hogy így irányítsák magukra a figyelmet, amit szomjaznak. A Münchausen by proxyt, amit helyettesítő vagy más által előidézett Münchausen szindrómának is szoktak nevezni, később azonosították, és abban különbözik ettől, hogy az illető nem saját magából, hanem egy neki kiszolgáltatott emberből csinál beteget. Szinte mindig anya a gyerekéből.
A kifejezést először 1977-ben használta egy Roy Meadow nevű brit gyerekorvos, kezdte a szindróma leírását az Indexnek Dr. Pászthy Bea gyermekorvos, gyermekpszichiáter, a Semmelweis Egyetem I. Gyermekgyógyászati Klinikájának egyetemi docense. Az első, Meadow-féle eset egyben tipikus is: egy anya tüntette fel súlyos betegnek a kislányát, a tüneteket pedig ő maga idézte elő. A Münchausen by proxys szülők módszerei változatosak: jobb esetben csak leleteket hamisítanak, a labormintákkal ügyeskednek, rosszabb esetben tényleg beteggé teszik a gyereket például mérgezéssel, fojtogatással, szándékos fertőzéssel. Van,
aki vért vagy mondjuk cukrot kever a gyerek vizeletmintájába, túlmelegíti a lázmérőt, más gyógyszerrel vált ki hányást, hasmenést, vagy éppen nem ad enni.
De miért tenne bárki is ilyet? A Münchausen by proxy kulcsa a gyermekpszichiáter szerint:
Az ilyen anyák szinte mindig szociálisan izoláltak, gyakran egyedül élnek, de ha mégsem, érzelmileg mégis maguk vannak. A saját egzisztenciális jelentéktelenségük, illetve ennek a megszüntetése iránti vágy mozgatja őket.
Sokszor egészen messzire jutnak: a ritka, súlyos betegségben szenvedő kisgyerek sztoriját felkapja a sajtó, újságok, tévéműsorok foglalkoznak velük, híressé válnak, az adott betegség szószólójává, befolyásos politikusok fogadják őket, ajándékokkal, ingyen programokkal, jótékonysági utakkal halmozzák el őket.
A bloggermama makacs tagadása nem egyedi, sőt, ez az általános. Pászthy Bea szerint a Münchausen by proxy szindrómás szülőket még a megcáfolhatatlan bizonyítékokkal való szembesítés sem képes rábírni a beismerésre. Betegségtudatuk nincsen, a gyógyulás esélye nagyon rossz. Évekig tartó, komoly terápiára lenne hozzá szükség. Az ügyek ehelyett jó esetben azzal végződnek, hogy a gyereket kiemelik a családból.
A Münchausen by proxy Magyarországon is jogi értelemben vett gyermekbántalmazásnak számít, a fizikai bántalmazás egy fajtája, a következményei is ennek megfelelőek. Ráadásul sosem áll önmagában, a fizikai mellett jelen van az érzelmi bántalmazás, érzelmi elhanyagolás is. Kórképként sem önálló, hanem szinte mindig súlyos pszichopatológia része, magyarázta a gyermekpszichiáter. Az esetek több mint felében az anya maga is bántalmazott volt. A gyermekbántalmazás általános igazsága itt is él: az a néhány eset, ami kiderül, csak a jéghegy csúcsa.
A cél nem az, hogy a gyereknek rossz legyen, hanem az, hogy orvoshoz lehessen vinni, de a pszichiáter szerint ezek az anyák egyszerűen "vakok a gyerek fájdalmára", a részvét, az empátia kiiktatódik, teljesen kiszorítja az ő nyereségük a történetben, a domináns élmény az lesz, hogy ők megkapják a vágyott figyelmet. Sokszor bizarr kettősség figyelhető meg: Lacey Spears miközben sóval mérgezte Garnettet, zoknit húzott a lábára, amikor hidegnek találta a kórházi szobát. Ezt is felvette a kamera.
A gyerek szenvedésének nagyobb részét nem közvetlenül az anya okozza, hanem a szükségtelen orvosi beavatkozások, fájdalmas kezelések, műtétek, amiket kiharcol neki, amiken végighajszolja. A nemzetközi becslések szerint az áldozatok 20-40 százaléka meghal, de a túlélők túlnyomó többsége is maradandó pszichés és testi károsodást szenved, mondta a gyermekpszichiáter.
„Sokszor mi, gyermekorvosok, pszichiáterek sem merünk erre a betegségre gondolni, mert annyira bizarr, hogy egy édesanya saját nyereségét előtérbe helyezve bántalmazza és tartósan megbetegítse a gyermekét. A legutóbbi esetben én magamat is megkérdőjeleztem, hogy jól látom-e, valóban jól érzékelem-e az esetet. ” - mondta Pászthy Bea, aki elsőként írt esettanulmányt magyarországi Münchausen by proxy szindrómás esetről. Amikor konferenciákon beszél róla, elő-előkerülnek olyan kollégák, akik utólag felismerni vélik: ők is ezzel a szindrómával
találkozhattak.
A pszichiáter szerint sok apró, de nem specifikus jel van, amire figyelve fel lehet fedezni a Münchausen by proxyt, de legalábbis érdemes gyanakodni. Az egészségügyben dolgozóknál például meg kéne szólaljon a vészcsengő, ha
Tipikusan kezdődött például ez az eset is.
A Münchausen by proxy felismerése nemcsak az orvosokon, nővéreken múlik, sokat tehet a környezet is, a tágabb család, a szomszédok, a barátok, ha figyelnek ezekre a gyanújelekre, amelyeket Dr. Pászthy Bea felsorolt:
Dr. Pászthy Bea PhD csecsemő-, és gyermekgyógyász, gyermepszichiáter, klinikai farmakológus és pszichoterapeuta szakorvos, kognitív viselkedésterapeuta és családpszichoterapeuta. Egyetemi docens a Semmelweis Egyetem I. Gyermekgyógyászati Klinikáján. Az Egészségügyi Szakmai Kollégium Gyermekpszichiátriai és Addiktológiai Tagozatának elnöke. Több évet töltött Nagy- Britanniában.
2005-ben a Semmelweis Egyetem I. Gyermekgyógyászati Klinikáján elindította az egyetemi gyermekpszichiátriai osztályt és megszervezte a gyermekpszichiátriai szakorvosképzést. 1991 óta tanít a felsőoktatásban, illetve multidiszciplináris továbbképzéseket és konferenciákat szervez, így segítve a különböző orvosi szakmák közti párbeszédet a betegek érdekében. Számos hazai és nemzetközi orvosi társaság vezető tisztségviselője. Rendszeresen tart előadásokat hazai és nemzetközi kongresszusokon, publikál magyar és angol nyelvű szaklapokban.
Pászthy Beáék osztályára, a Semmelweis Egyetem I. Gyermekgyógyászati Klinika gyermek-, és ifjúságpszichiátriai osztályára 2008 januárjában hoztak be a mentők egy vidéki kórházból egy 9 éves kislányt anorexia gyanújával. A gyerek olyan alacsony és olyan sovány volt, hogy súlya, magassága egy ötévesének felelt meg. Komoly diagnózisokkal érkezett: anorexia, epilepszia, asztma, lisztérzékenység, tojás-és tejérzékenység. 9 féle gyógyszert szedett. Amikor az anyja szembesült azzal, hogy pszichiátriára utalták a kislányát, kiborult, agresszív, indulatos lett a kórházban dolgozókkal és a gyerekkel szemben is. Ilyen is maradt - negatív, ellenálló - mindvégig a következő hónapok alatt. A kislány relatív jó mentális állapotban volt, de látszott, hogy érzelmileg elhanyagolták. Keveset beszélt az anyjáról. "Szigorú velem, de szinte mindent megkapok" - ez volt minden, amit róla mondott. A kórházban töltött idő alatt viszont kinyílt. Gyönyörűeket rajzolt, és jó étvággyal evett, még a kórházi koszt is ízlett neki.
A nagyszülő hozta be a kislány orvos papírjait: 40 darab kórházi zárójelentést és 270 darab ambuláns megjelenést igazoló lapot. Pászthy Bea azt mondja: az első pillanattól Münchausen by proxyra gyanakodott, de amikor meglátta ezeket, már teljesen biztos volt a dolgában, csak bizonyítékot kellett találnia. A papírokból látszott, hogy az anya kórháztól kórházig, orvostól orvosig cipelte a lányát, ugyanaz a szakember sosem látta hosszabb ideig a beteget. A papírok közt akadtak furcsa leletek, és egyik állítólagos betegségről sem volt meggyőző diagnózis.
A pszichiáter és kollégái nyomozásba kezdtek: elkezdték felhívogatni telefonon a kórházi papírokon szereplő orvosokat. Kirajzolódott egy minta: az anya mindig továbbállt, mielőtt diagnózist kaptak volna, az új helyen elhitette, hogy fennáll az adott betegség (ehhez furcsa leleteket is szerzett valahonnan), ott meg már terápiát kapott rá a kislány. A gyerek maga sem tudta, hogy az anyja teszi beteggé.
Az anya egyébként segédápolóként dolgozott, végzettsége éppenséggel nem volt, de azért az egészségügy közelében volt, ami elég gyakori a Münchausen by proxynál. Hogyan sikerült végül rábizonyítani a gyermekbántalmazást? Az osztályon dolgozóknak feltűnt, hogy a kislány az anya távozása után mindig aluszékony, fáradt, akadozik a beszéde. Üvegfalú boxban volt a gyerek, a távolból a gyógyító csapatból többen is figyelték, mi történik vele. Egyszer egy nővér észrevette, hogy az anyja mintha megetetné valamivel. Pászthy doktornő toxikológiai vizsgálatot rendelt el, ami kimutatott a kislány szervezetében kétféle szorongásoldó gyógyszert. Egyiket sem az orvosok adták neki, így kizárásos alapon csak az anya lehetett, illetve ezeket a gyógyszereket az anya szedte napi rendszerességgel. A gyámhatóság segítségével azonnal eltávolították az anyát a képből, nem látogathatta tovább a kislányt, aki innentől kezdve gyorsan jobban lett.
Utólag világossá vált: a kóros soványságot az anya úgy érte el, hogy a lisztérzékenységre hivatkozva csak speciális, maga készítette, meglehetősen undorító állagú ételeket kínált a kislánynak, aki azokat érthetően nem akarta megenni. A kórházi papírokban koponyatraumák is szerepeltek, emiatt arra lehetett gyanakodni, hogy fizikai bántalmazás is történt.
Az anya ellen büntetőeljárás indult, a kislány nevelőszülőkhöz került. Korábban lányát az anyja butának nevezte, kisegítő iskolába íratta. Miután új családjával élt már, kiderült, hogy igenis jó képességű. Jó tanuló lett. "A sztorinak szép lett a vége, büszke vagyok rá, hogy munkatársaimmal együtt, lépésről lépésre haladva, igazi team munkában végül eljutottunk a diagnózisig, és segítettünk ennek a kislánynak abban, hogy teljes életet éljen. Sajnos évekig tartott, mire elkerült hozzánk ez a kislány, hosszú évek szenvedése után tudtunk neki segíteni. Nagyon fontos a korai felismerés, hogy mihamarabb beavatkozva segítsük az áldozatokat abban, hogy kikerüljenek a bántalmazó közegből és mihamarabb kapjanak hatékony terápiát" - mondta a gyermekpszichiáter.
(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)