Index Vakbarát Hírportál

Kósa Lajos megígérte, természetesen nem úgy lett

2017. május 4., csütörtök 13:39

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője, a kormánypárt alelnöke április 12-én azt mondta az Indexnek egy sajtótájékoztatón, hogy egy ilyen eseményen nem szeretne interjúhelyzetbe keveredni, de kérjünk tőle interjút, és akkor „szívesen” leül velünk, hogy több kérdést is feltehessünk. A videón az 50. másodperctől mondja ezt: 

Kósa és a szakmai 1x1

Másnap írtam a Fidesz-frakció sajtóosztályának, amely néhány percen belül az alábbi választ küldte: 

Köszönettel vettük megkeresésüket. Kósa Lajos frakcióvezető úr a húsvéti ünnepek után szívesen áll az Önök rendelkezésére. A pontos részletekért az ünnepek után keresni fogjuk Önöket.

Aztán nem kerestek. Lehetett sejteni, hogy Kósa talán menet közben meggondolta magát, de mielőtt ezt kimondták, három hetet sunnyogtak a frakció sajtósai. 

Április 19-én, majd április 28-án is levelet írtam a sajtóosztálynak, hogy mikor ér rá Kósa az interjúra, de nem kaptam választ. A sajtóst, aki korábban készségesen felvette a telefonját, hirtelen nem tudtam elérni. Tízszer hívtam, egyszer sem vette fel, nem is hívott vissza. 

Május 4-én délelőtt meguntam a cicázást, és megint írtam a sajtóosztálynak. „Várható még, hogy a frakcióvezető úr interjút ad az Indexnek, vagy meggondolta magát, és elutasítja interjúkérelmünket? Kérem, hogy ma 16:00-ig válaszoljanak erre a kérdésre, ellenkező esetben úgy tekintjük, hogy Kósa Lajos úr korábbi ígéretével szemben nem kíván interjút adni lapunknak” – írtam a frakciónak. 

Egy órán belül jött a válasz: 

Tekintettel arra, hogy az Index hírportál a Simicska-sajtóbirodalom része, így szíves megkeresésüket megköszönve nem kívánok élni a lehetőséggel

– idézte a Fidesz sajtóosztálya Kósa Lajos szavait. 

Az ténykérdés, hogy Kósa ígérete után tulajdonosváltás történt az Indexnél: Simicska Lajos megszerezte, majd azonnal továbbadta az Index.hu Zrt-t. Így egy olyan alapítvány a kiadó tulajdonosa, amelyet az Index jogi képviselője vezet. Az Index szerkesztősége továbbra is a mindenkori tulajdonosától függetlenül, a mindenkori kormányzattal szemben kritikusan működik. 

Kósa Lajost azonban mintha nem érdekelnék a tények, és folytatja a Fidesz Index elleni hadjáratát, ami többek között abból áll, hogy pártközpontilag szervezve tiltanak le embereket arról, hogy az Indexnek nyilatkozzanak. 

Rovatok