Index Vakbarát Hírportál

Mégsem indul Kisorosziban Havas Henrik a polgármesterségért

2017. május 8., hétfő 15:33

Polgármestert és helyi képviselőket választanak vasárnap Kisorosziban, a településvezetői tisztségért négyen indulnak, írja az MTI. A Pest megyei községben azért kellett időközi önkormányzati választást kiírni, mert a képviselő-testület - a négy tag közül három szavazatával - január 18-án feloszlatta magát.

A község jegyzője elmondta, a mintegy ezerfős település választópolgárai négy polgármesterjelöltre és tizenöt képviselőjelöltre adhatják le szavazataikat. A polgármesteri székért a független Nádasdi-Csontos Elek, Greff Gyuláné és Molnár Csaba, valamint Pálmai Ferenc, a Magyar Munkáspárt jelöltje indul.

A felsorolásból hiányzik Havas Henrik, aki március elején maga beszélt az ATV-ben arról, hogy beszállna a politikába, mégpedig úgy, hogy elindul függetlenként Kisorosziban a polgármester-választáson. 

A Pest megyei Tápiószecsőn roma nemzetiségi önkormányzati képviselőket választottak volna vasárnap elhalálozás miatt, de a voksolás jelöltek hiányában elmarad - olvasható a Nemzeti Választási Iroda honlapján.

Rovatok