Index Vakbarát Hírportál

A szegedi Fidesz vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Botka ellen

2017. május 12., péntek 12:44 | aznap frissítve

A Fidesz Szegeden vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Botka László polgármester, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje ellen - közölte az MTI Hidvéghi Balázs, a párt kommunikációs igazgatójára hivatkozva.

Hidvéghi Balázs szerint Botka László sokadszorra módosított vagyonnyilatkozatán. Szeretnék tudni, mi az, amit feltüntetett a szocialista politikus és mi az, amit nem, mi a valós vagyoni helyzete. Mint mondta, a több milliós luxus nyaralásról már tudnak, kiderült egy 25 milliós luxusterepjáró is, illetve több milliós Rolex-órákra is fény derült. Legutóbb az került nyilvánosságra, hogy egy halas tóról és egy körülötte lévő nagyméretű telekről is megfeledkezett.

Hidvéghi Balázs szerint nagyon úgy tűnik, hogy Botka László át akarja vágni az embereket, álszent módon papol az igazságosságról, a gazdagok ellen fogalmaz meg jelszavakat, eközben vagyonnyilatkozata hiányos.

Botka korábban azt nyilatkozta, hogy beperli azokat, akik Rolex-gyűjteményt tulajdonítanak neki. Egyetlen Rolex-órája van, azt 4 éve kapta főorvos feleségétől a 40. születésnapjára. Botka felháborítónak tartotta, hogy a "fideszes hazugsággyár hazugságokkal támadja folyamatosan", de örül annak, hogy a bíróságon sorra buknak el ezek az állítások. Nemrégiben nyert egy sajtópert, amely szerint eltitkolta a terepjáróját, miközben papírokkal tudja igazolni, hogy két éve a főorvos felesége tulajdona, főként ő is használja.

Botka Lászlónak nincs eltitkolt vagyona - közölte a cikk megjelenése után az MSZP. A párt szerint a Fidesz már két hete bejelentette, hogy vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez, és azóta is kétségbeesetten ezt ismételgeti, mivel a hazugsággyáraik már négy perben is veszítettek Botka Lászlóval szemben. A bíróság ugyanis kimondta, hogy a Fideszes pártsajtó hazugságokat állított, mivel Botka Lászlónak nincs luxusautója, nincs óragyűjteménye, és nincs halastava. Az MSZP szerint a Fidesz megijedt Botka László programjától, ezért próbálja őt besározni.

Rovatok