Index Vakbarát Hírportál

Kósa meghosszabbítaná a nemzeti konzultációt

2017. május 16., kedd 13:01 | aznap frissítve

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a párt arra kéri a kormányt, 

május 20-ról május 31-ig hosszabbítsa meg a nemzeti konzultációt, mondván több jelzést kaptak arról, hogy egyes országrészekbe későn mentek ki a konzultációs ívek.

Kósa - az MTI beszámolója szerint - azt is kérte a kormánytól, hogy kezdje feldolgozni a válaszokat és közölni a részeredményeket annak érdekében, hogy az Országgyűlés még a tavaszi ülésszakban az emberek véleményének figyelembe vételével tudjon döntést hozni azokban a témákban, amelyeket a konzultáció érint. Példaként hozta a költségvetést, amely a migrációval összefüggő feladatokra - határvédelemre, a tranzitzónára, válságkezelési költségekre - közel 600 milliárd forintot irányozott elő.

Szerinte a külföldi befolyás érvényre juttatásáért küzdő szervezetek ügyében is fontos a választók álláspontja. Mint mondta, várhatóan az ülésszak utolsó hetében lesz zárószavazás a kérdésben, a törvényalkotási bizottság az előterjesztőkkel egyeztetve megállította a javaslat vitáját. Ezt egyebek mellett azzal is magyarázta Kósa Lajos, hogy szeretnék megvárni a Velencei Bizottság előzetes szakbizottsági álláspontját, amely várhatóan 90 százalékban megegyezik majd a későbbi hivatalos jelentéssel. Az ez alapján felmerülő módosító javaslatokat is tudják még érvényesíteni a törvényalkotás során.

A frakcióvezető szerint hétfőig 1 millió 390 ezer ember nyilvánított véleményt a nemzeti konzultáció hat kérdésében. Az érintettek 93 százaléka postai úton juttatta el válaszát a kormányhoz, 6,5 százalék pedig az internetes kitöltést választotta.

Az Index a Závecz Researchcsel közösen reprezentatív közvélemény-kutatásban vizsgálta, mit gondolnak az emberek a nemzeti konzultációról, és kik válaszolnak rá. Erről szóló cikkünket itt olvashatja el:

Rovatok