Index Vakbarát Hírportál

Jogosan csinálnak belőle Szeviép Rolex Korallzátony Lacit?

2017. május 26., péntek 07:10

Össztűz alá vette a Fidesz Botka Lászlót, mióta bejelentkezett Orbán Viktor kihívójának. A Fidesz-világban Botka a halastavába dobálja a Szeviép-pénzből vásárolt Rolexeit. A valóság nem ennyire fekete-fehér, de politikailag pár dolog mégis kínos lehet Botkának. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje azt mondta az Indexnek: a Fidesz meg akarja semmisíteni, mert tudja, le fogja váltani Orbánt.

Botka Lászlót szombaton választja meg az MSZP kongresszusa hivatalosan is miniszterelnök-jelöltnek. A szegedi polgármestert azonban már hónapok óta keményen támadja a kormánypárt és a hozzá közel álló sajtó.

A fideszes felszólalásokból, sajtótájékoztatókból, illetve a kormánypárti médiából tájékozódva egy olyan Botka László képe rajzolódhat ki előttünk, aki mást se csinál, mint a Szeviépből kilopott pénzből naponta bővíti a Rolex-gyűjteményét, és a korallzátonyok között búvárkodva luxusterepjárózik. 

Botka már több helyreigazítási pert is megnyert hamis állítások miatt, ugyanakkor politikailag bizony kellemetlenül érinti néhány nyilvánosságra került információ. Mivel a politikus szombattól hivatalosan is Orbán Viktor kihívójává válik, érdemes pontról pontra, ügyről ügyre megnéznünk tényeket, és hogy mit állít ő a róla terjedő/terjesztett dolgokról.

1. Szeviép-ügy

„A Szeviép-ügy egyértelműen a Magyar Szocialista Párthoz kötődik.” (Hollik István, KDNP, 2017. március 4.)

A Szeviép egy fideszes botránytörténet. (MSZP-közlemény, 2017. március 8.)

A fenti két, politikailag túlfűtött idézet is bizonyítja, hogy eléggé megoszlanak a vélemények arról, hogy a Szerkezet- és Vízépítő Zrt. (Szeviép) csődjéhez mennyi köze van Botka Lászlónak. Mielőtt ezt tisztáznánk, ugorjunk vissza az időben, szerencsére csak nyolc évet kell, és nézzük, hogyan is ment csődbe az országszerte ismert, 1991-ben alapított építőipari vállalkozás. Kezdjük annál a pontnál, amikor egyértelművé válik, hogy például a jócskán elhúzódó szegedi villamosprojektben, az M43-as sztrádaépítésben és a nyugati elkerülő út kivitelezésében is  konzorciumi tagként érdekelt Szeviép fizetési problémákkal küzd.

Elsőfokú ítélet még nincs, jelenleg is tart még a per. Ezt nem Botka ellen indították, nem is egy szegedi projekttel kapcsolatban dőlt be végül a Szeviép (az M43-as építését az állam finanszírozta). Bár a Fidesz azt terjeszti, hogy a szegedi önkormányzati cégek előszeretettel dolgoztattak a Szeviéppel, valójában a fellelhető dokumentumokból nem látszik, hogy a cég tömegesen tarolt volna a szegedi pályázatokon. Az egyik legnagyobb szegedi beruházásnak, a villamosprojektnek sem a Szeviép volt a konzorciumi vezetője. Eközben fideszes vezetésű önkormányzatokban, például Hódmezővásárhelyen is dolgoztak. Lázár János városában például ők korszerűsítették az ivóvíz-hálózatot. 

A Fidesz ugyanakkor emleget egy szálat, amelyen keresztül Botkára akarja tolni az ügyet kifizetetlen számlástul, eltűnt pénzestül. A fideszes nyilatkozatok szerint a Szeviép utolsó tulajdonosa, az egyik vádlott, P. László ugyanis a Botkával jó kapcsolatot ápoló Ujhelyi István MSZP-alelnök, egykori szegedi parlamenti képviselő üzlettársa volt egy másik társaságban.

Ez az érintettek állítása szerint nem igaz. Ujhelyi azt mondta az Indexnek, hogy

soha, semmilyen módon nem voltunk üzlettársak.

„Ezt Szabó Bálint fogalmazta meg egyszer, amelyet minden alap nélkül átvett és azóta is rendszeresen visszaidéz a fideszes hazugsággyár.” Ujhelyi azt mondta, onnan ismeri csupán a volt Szeviép-tulajt, hogy tíz éve a Pick Szeged kézilabdacsapatát működtető kft. többségi tulajdonosa a Szeviép volt, miközben ő a kézilabdacsapat egyesületének a társadalmi elnöki posztját töltötte be. „Hozzá kell tegyem, hogy a Szeviép előtt és után is betöltöttem ezt a társadalmi pozíciót, eközött sincs tehát összefüggés.”

Emellett a Fidesz azzal is érvel, hogy egy időben Ujhelyi volt sofőrje volt a Szeviép egyik cége, a Biztonsági Üzem Kft. vezetője. A cég azóta megszűnt, a férfi 2014 óta az önkormányzati tulajdonban lévő Szegedi Közlekedési Kft. repülési üzletágvezetőjeként dolgozik.

A Szeviép-károsultak egy részét képviselő, a városházán többször botrányt rendező Szabó Bálint (ugyanaz a Szabó Bálint, aki Vas megyei MSZP-s tag, majd helyi DK-s szóvivő volt, majd az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról mondott máig nem bizonyított elméleteket) folyamatosan hangoztatja, a fideszes politikusok pedig ismételgetik, hogy ez a Szeviép-leánycég rendszeresen kapott pénzt az anyacégtől, összesen 500 millió forint értékben 2008 és 2010 között, „de a pénz eltűnt”.

Ezzel a Fidesz azt sugallja, hogy a Szeviép a tartozások kifizetése helyett itt csorgatta ki a pénzt. Erre bizonyítékot még nem mutatott senki.

Erről Ujhelyi azt mondta, hogy „Báló Tamás a munkatársam volt, azután – tőlem függetlenül – helyezkedett el az említett cégnél, miután a kettőnk közötti munkaviszony megszűnt”. Báló korábban úgy nyilatkozott, hogy az általa vezetett kft. teljes egészében a Szeviép tulajdonában állt, alvállalkozóként, a Szeviép érdekében végzett munkákat. A Szeviépnek dolgozó munkások bérét, a gépeket és azok üzemanyagköltségeit fizette ki a megrendelője és tulajdonosa által biztosított összegekből. Ő maga pedig – pénz és vagyon felett nem rendelkező alkalmazottként – semmilyen ügyben nem volt gyanúsított, semmilyen vád nem érte.

Az MSZP szintén személyi összefonódásokkal akarja a Fideszre tolni az ügyet. Nyakó István MSZP-szóvivő márciusban dobott be két fideszes szálat az ügyben: egyrészt hogy a Szeviép tulajdonosának üzleti partnere volt Tímár László, Szeged korábbi fideszes alpolgármestere, másrészt hogy a cég másik vezetője a felszámolás után „egy fideszes oligarcha”, Simicska Lajos tanácsadója lett. „Ezek után szánalmas a Fidesz erőlködése, hogy ennek a cégnek az ügyeivel próbálják lejáratni Botka Lászlót” – fogalmazott Nyakó. 

A szocialisták ráadásul azt is emlegetik, hogy a Fidesz-kormány 1998 és 2002 között 28 állami beruházásba vonta bele a Szeviépet 15 milliárd forint összértékben. És nemcsak Szeged, hanem fideszes vezetésű városok  is szerződtek a Szeviéppel. Mindezek ugyanúgy nem bizonyítják persze, hogy a Szeviép pénze fideszes zsebekbe vándoroltak volna.

1:1 az állás, mondhatnánk. De a tények alapján egyelőre az látható, hogy semmilyen bizonyíték (bírósági döntés) nincs arra, hogy bármelyik párthoz vagy politikushoz került volna a Szeviép pénzéből.

2. Rolex

Rolex Lacinak hívják Szegeden – ezt a KDNP-s Hollik István ismételgette egy májusi sajtótájékoztatón. A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, Dömötör Csaba pedig már egyenesen Rolex-baloldalról beszélt a parlamentben. Mindezt a kormánypárti politikusok arra alapozták, hogy a Ripost nevű lap arról írt, Botka annyira vonzódik a luxusórákhoz, hogy egész Rolex-gyűjteménye van. 

Botka „aljas hazugságnak” nevezte az állítást, és jelezte, hogy pert indít az ezt leközlő médiumok ellen. A perek értelemszerűen később zárulnak le. Botka az Indexnek azt mondta: „szó sincs semmilyen óragyűjteményről”, egyetlen Rolex órája van ugyanis, amelyet négy évvel ezelőtt kapott a 40. születésnapjára a főorvos feleségétől. 

Azt is mondta, nem tudja, mennyibe került, ezért nem is szerepel a vagyonnyilatkozatában. (Pedig ha több százezres tulajdonról van szó, fel kellett volna tüntetnie.) Azt pedig nem érti, milyen más órákat mutatott be az újság neki tulajdonítva. Szóval Botka azt állítja, csak egy órája van, azt is a feleségétől kapta. A dolog politikailag lehet kellemetlen Botkának, aki a hónapok óta a luxusadó kivetésével és a „Fizessenek a gazdagok!” szlogennel kampányol.

3. Terepjáró

Szintén a Fidesz-közeli lap, a Ripost dobta be áprilisban, hogy „Botka 25 milliós luxusautóval jár, amelyet kifelejtett a vagyonnyilatkozatából”. Botka már több helyreigazítási pert megnyert az ezt leközlő és átvevő médiumok mellett. 

Botka a terepjáróról azt mondta a Mandinernek: „Nekem nincsen luxusautóm. A feleségem tulajdonában van egy terepjáró. A feleségem főorvos, ezen kívül egészségügyi vállalkozásában gyógyszerkutatásokban vesz részt, jóval nagyobb a jövedelme, mint az enyém.” Ezért nem szerepel tehát a vagyonnyilatkozatában. Botka sajtófőnöke ezt azzal egészítette ki, hogy a dzsip kevesebbe került, mint ami a sajtóban megjelent.

Vagyis Botkának jogilag nem, maximum politikailag lehet kínos ez az ügy is. Hiszen ezek szerint a feleségére is vonatkozik a „Fizessenek a gazdagok!” szlogen. Botka ki is jelentette egy interjúban, hogy otthon egyszer rákérdezett a felesége, hogy ő vajon fog-e luxusadót fizetni. „Közöltem, hogy bizony fog.”

4. Korallzátony

Visszatérő fideszes vád a luxusadó kivetéséért harcoló Botkával szemben, hogy luxusnyaralásokra viszi a családját. Dömötör Csaba Botka nyaralásaira utalva a parlamentben már egyenesen „korallzátony-baloldalról” beszélt. Januárban a baloldalon is ezzel kezdték támadni, azt sugallva, hogy a külföldi utazásáról küldött ultimátumot a baloldali pártoknak. Ezt Botka az Indexnek cáfolta. 

Botka sosem titkolta, hogy a tengeri búvárkodás rajongója. 2011-ben maga töltött fel a Facebookra egy fotót arról, ahogy a Vörös-tengerben búvárkodik, feleségével a nemzetközi búvárvizsgát is letette.

Botkának alapvetően magánügye, hová utazik a szabadidejében, de politikailag azért kellemetlen lehet ez az ügy is. Hiszen a „Fizessenek a gazdagok!” kampányát árnyalhatja, ha a választók azt olvassák, hogy korallzátonyok között búvárkodik, és a Maldív-szigetekre vagy Zanzibárra jár nyaralni. 

5. Vagyonnyilatkozat

A Fidesz hónapok óta azt sugallja, hogy gondok vannak Botka vagyonnyilatkozatával. A Fidesz szegedi frakcióvezetője úgynevezett vagyonnyilatkozat-tételi eljárást is kezdeményezett a polgármester ellen. Hétfőn reggel a szegedi közgyűlés illetékes bizottsága ezt megtárgyalta, majd a szocialisták leszavazták a kezdeményezést. Így ez az eljárás nem indul meg Botka ellen.

Botka László erről azt mondta az Indexnek, hogy a Fidesz is jól tudja, hogy a törvény szerint akkor lehet ezt az eljárást megindítani, ha megalapozottan feltételezhető, hogy valakinek eltitkolt vagyona van. Itt viszont erről szerinte szó sincs: a felesége nevén lévő terepjárónak nem kell szerepelnie a vagyonnyilatkozatában, a Rolexet pedig beleírta azóta.

A Hvg.hu azonban májusban felfedezte, hogy a szegedi polgármester évekkel ezelőtt megvett egy a telkéhez korábban is bérelt földdarabot, de nem az új méret szerepel a vagyonnyilatkozatában.

Röviden az a lényeg, hogy Botka és a felesége bérelt egy földterületet, amely szervesen hozzá volt csatolva a Botkáék által 2001-ben megvásárolt telekhez. Ezt a területet aztán 2005-ben megvették, a vásárlás után a telek mérete 1130 négyzetméter lett, amely fele részben Botkáé. A polgármester vagyonnyilatkozatában viszont évekig a régi, 842 négyzetméteres teleknagyság szerepelt. Botka ezt azzal magyarázta, hogy 2001 óta automatikusan töltötte ki a vagyonnyilatkozatát, és a telek számára fizikailag nem nőtt. 

6. Halastó

A Fidesz a telekügyet úgy interpretálja, hogy Botka eltitkolt egy halastavat – Hollik István legalábbis erről tartott a héten sajtótájékoztatót. Botka azt mondta, ez hazugság, nincs semmilyen halastava, és pert indít azok ellen, akik ezt állítják. 

Botka azt mondta a Hvg.hu-nak, hogy „ez minden, csak nem eltitkolt vagyon, de javítani fogom a vagyonnyilatkozatomat”. Hozzátette, hogy szerinte sokkal nagyobb baj, hogy Orbán Viktor 700 ezer forintos megtakarítást ír csak be a vagyonnyilatkozatába.

A jelenlegi, május 4-én frissített vagyonnyilatkozatban már a helyes négyzetméterszám szerepel, feltüntette a Rolexet, sőt olyan részletességgel beszámolt a vagyonáról, hogy a május 4-én frissített nyilatkozatban az is szerepel „lakásbútorok, háztartási eszközök, könyvek”.

Botka: A Fidesz meg akar semmisíteni

A politikus az ellene folyó fideszes hadjáratról azt mondta,

a Fidesz nem vitatkozik az ellenfeleivel, hanem meg akarja semmisíteni.

Szerinte „az egyre jobban durvuló támadásokból” egyértelművé vált, hogy a Fidesz komoly kihívónak tekinti őt, és a nagy magabiztosság bizonytalanságot leplez. Botka szerint a Fidesz azért támadja ilyen vehemensen „akár hazugságokat terjesztve is mert tudják, hogy „a demokratikus baloldali programommal le fogom váltani Orbánt”.

(Borítókép: Kovács Tamás/MTI)

Rovatok