Index Vakbarát Hírportál

Az ombudsman vizsgálja a dulakodást a CEU-tüntetésen

2017. május 27., szombat 10:46

A Párbeszéd kérésére ombudsmani vizsgálat indult a CEU-tüntetésen történt rendőri fellépés miatt, jelentette be szombati közleményében Szabó Tímea országgyűlési képviselő, a Párbeszéd társelnöke.

A CEU-törvény elleni, április eleji tüntetésen a Parlamentet védő rendőrsorfal előtt kigyúrt férfiak ácsorogtak, és tartották vissza a tömeget. Ahogy megírtuk és az alábbi videón is látszik, erőszakosnak tűntek, volt olyan pillanat, hogy egyiküket le kellett fogni, nehogy nekiugorjon valakinek. Az ATV rángatást, lökdösést is felvett.

Furcsa kidobók zavarogtak a CEU-tüntetésen, állítólag rendőrök

Azonosító nem volt rajtuk. Kérdésre sem árulták el, mit csinálnak ott, és kik ők. A rendőrség másnap a kérdéseinkre azt mondta, ők civil ruhás rendőrök voltak, és mindenben megfelelően jártak el, jog- és szakszerűen, a szükségesség és arányosság követelménye szerint.

A Párbeszéd szerint ugyanakkor

jogállamban békés gyülekezésnél ilyen eset nem fordulhat elő.

A közlemény szerint az ombudsman, Székely László levélben tájékoztatta őket arról, hogy az ügyben vizsgálatot indított.

Ahogy az áprilisi tüntetés után írtuk: nem először gyűlt meg a baja tüntetőnek civil ruhás rendőrökkel. Székely László elődjének, Szabó Máténak 2011-ben volt már dolga egy nagyon hasonló esettel. Az ombudsman akkor világosan állást foglalt, keményen bírálta a civil ruhás rendőrök fellépését.

Rovatok