Index Vakbarát Hírportál

Erőszakkal kényszerített prostitúcióra egy 13 éves lányt egy nyíregyházi férfi

2017. június 1., csütörtök 11:26

Csütörtökön indítványozták annak a férfinek az előzetes letartóztatását, aki erőszakkal vett rá egy 13 éves lányt arra, hogy prostituáltként dolgozzon neki – olvasható a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség sajtóközleményében.

A középkorú férfi május közepén egy szórakozóhelyen ismerkedett meg a gyermekkorúval, akit erőszakkal hazavitt, majd veréssel és fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy prostituáltként dolgozzon neki. A lánynak nyíregyháza egyik utcáján kellett dolgoznia, itt igazoltatta május 20-án a rendőrség, majd egy gyermekotthonban helyezték el.

Innen másnap a férfi fenyegetéssel ismét magával vitte, majd egy hétig egy lakatlan házban tartotta fogva, a lánynak pedig a 41-es főút mellett kellett folytatnia a prostitúciót. A rendőrség hétfőn ismét igazoltatta őt, a férfit pedig rövid időn belül sikerült elfogni és őrizetbe venni.

A férfi több bűncselekményt is elkövetett, a legsúlyosabbért akár 10 év börtönt is kaphat. A Nyíregyházi Járásbíróság jogerős döntése értelmében jelenleg előzetesben van.

Rovatok