Index Vakbarát Hírportál

El akartak rabolni egy gyereket Csepelen

2017. június 8., csütörtök 09:34

Bors számolt be egy csepeli esetről: egy anya a Facebookra írta ki, mi történt vele és hároméves kisgyerekével.

"Két kisfiammal sétáltam Csepelen délelőtt egy buszmegálló mellett. A következő történt: kicsi a babakocsiban aludt mellettem, a hároméves kisfiam meg leszállt a futóbicikliről tőlem két méterre, hogy integessen a busznak. Majd jött egy hatvan év körüli nő és egyik kezével felkapta a biciklit, másik kezébe pedig a kisfiamat. A csilingelő ajtónál majdnem felszállt vele a buszra, úgy rántottam ki a gyerekemet a kezéből. A másik kezemmel a babakocsit szorítottam, nehogy eltolják a kicsit”

– írta a nő. A tettes hatvan év körüli, rövid, vörös hajú molett hölgy volt, aki egy átlagos nagymama benyomását keltette, írja a Bors.

A lap megkereste az ügyben a BRFK-t, a rendőrök megerősítették, hogy folyik az ügyben nyomozás.

Rovatok