Index Vakbarát Hírportál

Jegyzőként verte át áldozatait Mindszenten

2017. június 12., hétfő 21:47

Bűnösnek vallotta magát Mindszent volt jegyzője hétfői tárgyalásán, Hódmezővásárhelyen, aki a vád szerint több embert átvert. Az RTL híradójának híre szerint a férfi a Csongrád megyei település egykori hivatalnokaként több mint 12 millió forintot csalt el. Tucatnyi embertől kért kölcsön, de nem adta vissza, és volt egy olyan ház, amit úgy adott el, hogy a tulajdonos külföldön tartózkodott. Az RTL Híradó stábja Mindszenten rátalált egy olyan károsultra, aki a szomszédai szerint „fehér bottal jár, látássérült, az egykori jegyző többször is volt nála. A környékbeliek megbíztak a jogi végzettségű emberben, ő összesen 2,5 millió adott, de csak 1 milliót kapott vissza.”

A vádlott azzal védekezik, hogy megzsarolták, fenyegették, jogellenes módszerekkel több százezer forintot csaltak ki tőle, de nem mondta, kik.

Via Hvg.hu.

Rovatok