Index Vakbarát Hírportál

Kukába rejtette nagyapja holttestét

2017. június 13., kedd 14:33

A rendőrség hétfőn este fogta el és hallgatta ki gyanúsítottként azt a 25 éves férfit, aki a gyanú szerint két éve megölte idős nagyapját, a holttestet pedig egy bérelt garázs kukájába rejtette el.

A Police.hu közleménye szerint a gyilkosságra úgy derült fény, hogy az idős ember fia tavaly novemberben bejelentést tett a rendőrségen arról, hogy az általa ritkán látogatott, egyedül élő édesapja eltűnt. Mivel az eljárás során egyre gyanúsabbá váltak a körülmények, idén márciusban büntetőeljárás indított a rendőrség.

A nyomozás során kiderül, hogy az Újbudán lakó idős férfit a szomszédjai 2015 tavaszán látták utoljára, előtte csak az unokája, a 25 éves M. Márk látogatta, aki időközben megszakította a kapcsolatot a többi családtagjával. A 25 éves férfi a nagyapja lakását az eltűnés után hamis aláírással ellátott adás-vételi szerződéssel eladta, és rendszeresen felvette a rokona nyugdíját.

A rendőrség négy napja M. Márk Kőbányán bérelt garázsában, egy szeméttárolóban elrejtve megtalálta a nagypapa holttestét. Az igazságügyi szakértő szerint az idős ember bűncselekmény áldozata lett. Az unoka a kihallgatáskor beismerte a gyilkosságot.

Rovatok