Index Vakbarát Hírportál

Soha ne keverd a biofüvet köztévével!

2017. június 15., csütörtök 17:09

Őt szeretem, de ha ellenség, akkor meg kell ölnöm (...) szóval amikor az anyám testébe belebújt a migráns, akkor én elővettem a két tőrt a fiókomból. Először csak pörgettem a késeket, majd rátámadtam az anyámra. Kétszer szúrtam anyám felé, de nem tudom, hogy hányszor találtam el

– olvasta fel a bírónő a Budapest Környéki Törvényszéken csütörtök délelőtt annak a férfinak a vallomásából, aki 2016 közepén kétszer is megszúrta édesanyját az idézetben szereplő okokból. Az első tárgyalási napon ítélet is született.

Az esetről a bírósági előzetes alapján egy hete beszámoltunk be. Egy skizofréniában szenvedő érdi férfi a féltestvérénél lakott, velük együtt élt az édesanyjuk és annak férje is. A férfiben tavaly július 8-án az a képzet támadt, hogy az édesanyja testét megszállta egy migráns és meg kell őt ölnie - áll a bírósági ügyismertetésben. Fogott két 25 centis pengéjű dísztőrt, átment az anya lakrészébe, és ott hasba- majd hátbaszúrta a védekező asszonyt, akinek a segélykiáltására odafutott az emeletről a másik fia, és egy másik férfi rokon. A vádlott akkor őket vette célba, ezt kihasználva az anyának sikerült kijutnia a házból, és később a többi családtag is ki tudott szaladni, a támadóra pedig rázárták az ajtókat, majd kihívták a rendőröket.

Az eset tárgyalását csütörtökön fél kilenckor kezdték, és délután egykor már az ítélet is megszületett. Mivel hamarabb értem a bíróság épületéhez, ezért a mellette található büféhez mentem egy kávéért, és az első könyv, amit a kirakatban megláttam, ez volt:

És ezt csak azért emelem ki, mert ez a súlyosan menekült- és migránsellenes könyv, aminek a végén a buta és durván menekült- és migránsellenes írásoktól hemzsegő Hihetetlen Magazint ajánlják, tökéletes előjele volt annak a világnak, amit a skizofréniában szenvedő férfi felfestett a tárgyaláson. Ami az ő fejében kialakult a betegsége, a biofű és a Híradó-nézés mixéből.

Nem tett jót a biofű sem

A mai tárgyaláson az orvosszakértőn kívül meghallgatták az elkövető férfit, az édesanyját, akit megtámadott, illetve a két hozzátartozó férfit, aki még a házban volt az esetnél. A támadó férfival kezdték, aki nem akart újból vallomást tenni, hozzájárult, hogy felolvassa a bírónő a korábbi vallomását. Ebben a skizofréniában szenvedő férfi beismerte tettét, és felfestette, mi van a fejében.

Arról beszélt, hogy hangokat hallott a fejében, hogy egy tévébemondó érzéseket küldött neki a tévén át, beszélt ufókról és zöld fényekről is, ahogy arról is, hogy a migránsok között is vannak főhősök, akiket Putyin választ ki. Szó volt arról is, hogy az eset előtt két-három évvel elkezdett biofüvet szívni, változó intenzitással, a vallomásában azt állította, hogy ritkán használta.

A biofű fogyasztásáról egyébként a bírónő az ítélet indoklásában azt mondta, a konkrét eset elkövetésében nem bír nagy jelentőséggel, de hozzátette az orvosi szakértők véleményét is, miszerint egyértelműen kimutatták, hogy amikor két-három éve elkezdte a biofű használatot, "akkor valóban a használat kezdetén is lehettek már olyan pszichotikus élményei, amik a későbbiekben is megmaradtak". A bírónő azt is mondta, hogy a férfinél három héttel a cselekmény előtt elindult egy kóros pszichiátriai jelenség - túlértékelt helyzeteket, befolyásoltatásos élményhatás alá került - és úgy alakultak ki a téves eszméi.

Lázár János védőszemüvege

A férfi elmondta a bíróságon, hogy a Híradót szokta nézni, abból tájékozódik. A támadás előzménye az volt, hogy nézte a tévét, amiben migránsokat mutattak. Az egyik azt mondta neki, hogy "bele fog hányni a kajámba, és a teám is büdös szokott lenni (...)

a tévén keresztül kaptam egy rendőrségi szemüveget egy politikustól (az írásos vallomásban Lázár Jánostól - szerk.), ami megvéd engem

– olvasta fel a bírónő. Majd úgy folytatta vallomását a férfi: „És ebből lett a mai nap is. Mi megpróbáljuk megvédeni Európát, de lehet, hogy nem sikerül. Emiatt a mai napon, hogy megvédjem a migránsoktól Európát, kivettem két tőrt a fiókomból. És megmondtam, hogy ha kell, akkor a családomat is kiirtom. Ha ez az ára, hogy a migránsoktól megvédjem Európát. (...) Szóval amikor az anyám testébe belebújt a migráns, akkor én elővettem a két tőrt a fiókomból. Először csak pörgettem a késeket, majd rátámadtam az anyámra. Kétszer szúrtam anyám felé, de nem tudom, hogy hányszor találtam el".

Igen, el akartam pusztítani az anyámat, mert az Iszlám Állam hangja mondja nekem, és azt mondja, hogy ő egyáltalán nem az anyám

– mondta vallomásában.

A megszúrt nőnek végül két férfi rokon segített, végül mindannyian szerencsésen megúszták. A férfi azóta többször bocsánatot kért az anyjától, és elmondta, nem őt akarta bántani, csak a migránst, aki megszállta az anyját. Az anyja hetente járt be azóta fiához az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe, ahol a fiát eddig kezelték. 

A férfi a szakértői vélemények alapján skizofréniában szenved. A bíróság szerint egyértelműen meglévő betegségről van szó, bár a gyakorlat szerint többször van, hogy ezt csak megjátsszák az elkövetők, hogy ne kerüljenek börtönbe, de itt a szakértők megállapították, hogy nála valóban egy "téves eszmékkel és érzékcsalódásokkal jellemzett skizofrén megbetegedés áll fent, és ez beszámítási képességet kizáró okként szerepel a cselekmény elkövetésekor".

Ezért az emberölési kísérlet bűntette alól felmentették, és kényszergyógykezelésre küldték, amit félévente vizsgálnak felül. 

Rovatok