Index Vakbarát Hírportál

Dániel Pétert előállította a rendőrség

2017. június 16., péntek 12:49 | aznap frissítve

A Fővárosi Főügyészség megerősítette a 444.hu információját, hogy az Izraelből hazaérkező dr. D. Pétert 2017. június 14-én 00 óra 05 perckor fogta el a rendőrség a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Dániel Pétert ezután a Budapest Környéki Törvényszéken állították elő, majd a Budapesti Nyomozó Ügyészségen hamis vád miatt gyanúsítottként hallgatták ki, ezután szabadon távozott. Dániel Péter a gyanúsítás ellen panaszt tett.

Dániel Pétert Wittner Mária jelentette fel miután még 2011-ben azt mondta róla, hogy egy "primitív, köztörvényes, randalírozó és lincselő prosti".

Dániel bocsánatot kért, de addigra Wittner már feljelentette. Az ügyvéd ezután nem jelent meg a tárgyalásokon, és közben Izraelbe költözött, a bíróság pedig kiadta ellene az elfogatóparancsot.

Dániel Péter Photoshop-remekműveiről híres Facebook-oldalát még tavaly letiltották gyűlöletbeszéd miatt - írta a PestiSrácok. 

Rovatok