Index Vakbarát Hírportál

Az orvoshiány miatt kórházi osztályok zárnak be Jászberényben

2017. június 24., szombat 14:40 | aznap frissítve

Az orvoshiány miatt nyáron részlegesen szüneteltetik a jászberényi kórházban a belgyógyászati-, a krónikus-, illetve a rehabilitációs osztály működését – írja a Mediaworkshöz tartozó megyei lap, a szoljon.hu. A nyári szabadságok kiadását csak csökkentett ágyszám mellett tudják biztosítani – ismerte el a kórház vezetője. Közben kimerültségre hivatkozva visszaadta osztályvezetői megbízását a belgyógyászat főorvosa is.

A vidéki kórházakban az orvos-, a nővér- és az asszisztens létszám is kritikus állapotban van

mondta a lapnak dr. Sinkó-Káli Róbert, a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház megbízott főigazgatója.

Jászberényben közel hatvan kórházi ágyat vonnak ki átmenetileg, július-augusztusra az ellátásból. Az igazgató szerint erre azért van lehetőség, mert a nyári hónapokban úgyis jóval kevesebb beteg szokott érkezni a kórházakba.

Folyamatosan létszám problémáink vannak. A fiatal orvosok gyakorlatilag eltűntek a rendszerből. Az egyetemi centrumokban ugyan még vannak, de sajnos a vidéki kórházakig már nem jutnak el

– mondta Sinkó-Káli Róbert. Szavai szerint az osztályok működtetése egyre nehezebben biztosítható. „Alig van olyan osztályunk, ahol ne lenne orvoshiány, már a szülészet is ebbe a kategóriába került (...) vannak részlegek, ahol nagy a gond.”

Az intézményben nővéreket is keresnek. A kórházvezető arról is beszélt, hogy az eddigi és a tervezett béremelésekkel együtt sem vonzóak még a nővérfizetések.

Rengetegen vállaltak munkát külföldön. Mostanra ugyan a munkaerő kiáramlás üteme már csökkent, de akik kinn vannak, még nem jönnek vissza.

Néhány napja elterjedt a sajtóban, hogy a budapesti Jahn Ferenc Kórházból annyi ápoló ment át az IKEA-ba dolgozni, hogy emiatt osztályt kellett bezárni. Bár ez nem igaz, az igen, hogy az ápolói bérek annyira alacsonyak, hogy egy egyszerű áruházi állás is jóval kecsegtetőbb az egészségügyi dolgozók számára. Az egészségügyi dolgozók ugyan tavaly 26,5 százalékos átlagos emelést kaptak, az ágazatban így is csak bruttó 168 ezer forint a kezdőfizetés, ami nem több, mint a garantált bérminimum.

Rovatok