Index Vakbarát Hírportál

Háborús bomba a Ludovika téren, lezárták az Üllői utat

2017. június 24., szombat 11:29

Feltehetően egy 100 kilogrammos világháborús bombát találtak építkezés közben a Közszolgálati Egyetem Ludovika téri campusánál, az épületeket kiürítették.

Ez alapvetően érinti a Nagyvárad tér és az Üllői forgalmát is: az Üllői utat 200 méteres, az Orczy utat és a Haller utcát pedig 50 méteres szakaszon lezárták a forgalom elől. A Nagyvárad téren nem állnak meg a hármas metró szerelvényei sem, és a 24-es villamos is csak a Keletitől az Elnök utcáig, valamint a Közvágóhídtól pedig a Balázs Béla utcáig szállít utasokat.

Markovics Zita, a Magyar Honvédség Tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje tájékoztatása szerint a robbanótest beazonosításának idejére kiürítették az egyetem kollégiumát is, emiatt száz embernek kellett elhagyni az épületet.

Frissítés:

A bombát, és a környék lezárását feloldották - közölte Markovics Zita, Magyar Honvédség Tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel délután 1 körül. Azt is elmondta, hogy a robbanótest egy 100 kilogrammos FAB-100-as bomba volt. Ezt a helyszínen hatástalanították, a gyújtószerkezetét kiszerelték és azonnali megsemmisítésre Erdőkertesre szállították. A bombatestet a honvédség központi gyűjtőjébe vitték.

(MTI)

Rovatok