Index Vakbarát Hírportál

Tarolt a vihar: villám csapott a trafóházba, üzemzavar az Elműnél

2017. június 28., szerda 21:47 | hat éve frissítve

Szerda délután több nyugati járásban is másodfokú riasztást adtak ki heves zivatar veszélye miatt. A vihar Zala megyében okozta a legnagyobb károkat. 

A viharos erejű szél fákat döntött ki, egy-két helyen a házak tetőszerkezetét is megbontotta. A zalaegerszegi hivatásos tűzoltókat több, mint hatvanszor riasztották kidőlt fák és leszakadt villanyvezetékek miatt.  

A kicsavart fák  Zalaegerszeg több utcájában is lakóházakra, villanyvezetékekre, autókra dőltek. A vihar a Hevesi Sándor Színház tetejét és a Göcseji utcában egy ház tűzfalának a tetejét is megbontotta.  

Lentiben és Kerkateskándon ugyancsak a házak tetejét rongálta meg az erős szél és a jégeső. 

Az áramszolgáltató szakemberei több ezer háztartásban már visszaállították az áramszolgáltatást, de este kilenc óra után is még 1800 háztartásban nem volt áram.

A vihar és a kidőlt fák miatt a környéken zajló Tour de Hongrie kerékpárversenyt leállították.

A vihar Budapestet is elérte. Egyik olvasónk azt írta, hogy Gyálon is elment az áram. Javaslatára mi is felhívtuk az Elmű ügyfélszolgálatát, ahol egy automata este 10 órakor ezt mondta be:

Szolgáltatási területünkön nagy kiterjedésű üzemzavar következett be. A hiba elhárítását megkezdtük.

Az Infórádió úgy tudja, a vihar miatt több baleset is történt a fővárosban és környékén. A 12-es úton, Kismaros mellett három autó karambolozott, mert az egyik egy kidőlt fába hajtott. Gyálon a Bajcsy-Zsilinszky utcában egy lezuhanó faág leszakította a villanyvezetéket, majd kidöntötte a kerítést.  Vecsésen, két helyen is a vezetékek tartják a vihar által kicsavart fát.

Újpalotán villám csapott egy fába, amelynek leszakadó ága egy gépkocsira zuhant. Ugyancsak gépkocsira dőlt egy fa a Kelenhegyi úton és Kőbányán két helyen is. A Városligetben a vihar leszakította a troli vezetékét és az oszlopot is kidöntötte. Káposztásmegyeren az egész Flottilla utcát elfoglalja egy kidőlt fa. 

Hajnalban villám csapott a szászvári trafóházba Baranya megyében, ami miatt a település ezer fogyasztójánál megszűnt a vízszolgáltatás. A hiba kijavításáig a vízszolgáltató lajtoskocsikat küld a településre, hogy addig is megoldják az ivóvíz ellátást.

Rovatok