Index Vakbarát Hírportál

Hajszárítóval égette össze gyerekét egy férfi

2017. július 1., szombat 09:31

Hajszárítóval égette össze síró, hasfájós gyerekét egy férfi, mert az interneten azt látta, hogy ez segít – írja a Blikk. A baba a hasán és a lábán is súlyosan megégett, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

Az esethez a Magyar Gyermekmentő alapítvány munkatársait riasztották, akik kábító fájdalomcsillapítót adtak a gyereknek, majd égési kötszerrel fedték le a sebet, a teste többi területét pedig a lehűléstől védték.

A Blikk információi szerint az apa ellen gondatlanságból elkövetett veszélyeztetés miatt indult eljárás, a rendőrség azonban ezt egyelőre nem erősítette meg. Az általuk megkérdezett ügyvéd elmondta, ha ez a helyzet, akkor a férfi akár 5 évet is kaphat.

Az ilyen és ehhez hasonló gyógymódokat mutató videókkal tele van az internet, ezek követése azonban sokszor életveszélyes is lehet. Dr. Kóczán István belgyógyász elmondta, az internet helyett orvoshoz kell fordulni, hiszen először diagnózisra van szükség, csak azután a terápiára.

Rovatok