Index Vakbarát Hírportál

Ombudsman: Az állam nem biztosítja a fogyatékos gyerekek oktatását

2017. július 4., kedd 13:04

A magyar állam jelenleg nem tesz eleget a kiszolgáltatott, súlyosan és halmozottan fogyatékos tanulók megfelelő színvonalú és hozzáférhető oktatásával kapcsolatos alkotmányos feladatainak, nemzetközi jogi kötelezettségeinek

– közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala kedden az MTI-vel.

Székely László alapjogi biztos több súlyosan, illetve halmozottan fogyatékos gyermek szülőjét képviselő civil jogvédő szervezet beadványa alapján indított vizsgálatot. Jelentésében az ombudsman felidézi a köznevelési törvény előírását, amely szerint állami közszolgálati feladat a hátrányos megkülönböztetést elutasító, befogadó oktatási rendszer működtetése, amelyhez egyenlő eséllyel kell hozzáférnie valamennyi tanulónak, így a súlyosan és halmozottan fogyatékos gyerekeknek is.

A biztos ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a törvény értelmező rendelkezése hiányos a súlyosan és halmozottan fogyatékos tanulók tekintetében, így eleve ismeretlen az ilyen tanulók pontos száma. Ennek az információnak a hiányában viszont nincs mód a létszámukhoz igazított intézményi hálózat kialakítására, a szükséges férőhelyek megteremtésére. A biztos aggasztónak nevezte, hogy ezért nekik csak az otthoni vagy az ápoló-gondozó intézményben zajló fejlesztő nevelés-oktatás lehetősége marad.

Ugyanakkor

a fejlesztő nevelés-oktatáshoz szükséges feltételrendszer is hiányos, és a fogyatékosság típusához igazított szakirányú felsőfokú pedagógusképzés sem felel meg a követelményeknek.

Emellett sokszor

még annak a feltételei sincsenek meg, hogy a tankötelezettségüket iskolába járással teljesíteni kívánó súlyosan és halmozottan fogyatékos tanulók eljussanak az iskolába.

Az ombudsmani jelentés összegzésében kitértek arra: a súlyosan és halmozottan fogyatékos tanulók fejlesztő nevelés-oktatás keretében teljesíthetik tankötelezettségüket. Itt a tanulók az oktatás mellett jogosultak egészségügyi és pedagógiai célú habilitációs és rehabilitációs ellátásra is. Az alapvető hiányosságok miatt ez az oktatási forma azonban kiüresedik: az egészségügyi elem dominál benne, miközben az ahhoz szükséges személyi (ápoló személyzet, gyógytornász) és tárgyi feltételek (speciális eszközök) sem állnak maradéktalanul rendelkezésre.

A biztos szerint a feltárt hiányosságok az egyenlő bánásmód követelményével, az oktatáshoz való joggal összefüggő visszásságot okoznak, nem egyeztethetőek össze a Fogyatékossággal élők jogairól szóló és a Gyermekjogi egyezményből eredő, Magyarországon is kötelezettségként vállalt előírásokkal.

Székely László mindezek miatt felkérte Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a súlyosan és halmozottan fogyatékos tanulók oktatáshoz való egyenlő esélyű hozzáférésének, a tényleges oktatás feltételeinek biztosítására.

Ide tartozik a világos fogalommeghatározás, a megfelelő számú férőhely létrehozása, a személyi és tárgyi feltételek megteremtése, az intézménybe való eljutás megszervezése, valamint a kulcsszerepű szakértői bizottságok diagnosztikai eljárásának és intézménykijelölő szerepének egyértelműsítése.

Rovatok