Index Vakbarát Hírportál

A jobbikosok elfogadóbbak a melegekkel, mint az MSZP-sek

2017. július 8., szombat 11:02 | aznap frissítve

Meglepő eredményre jutott a Medián a homoszexualitás elfogadottságát vizsgáló kutatásában: a Jobbik szavazói több szempontból is pozitívabb véleménnyel vannak a melegekről, mint a szocialisták és a Fidesz támogatói – derül ki a Háttér Társaság számára készített felmérésből, amelyet a Magyar Nemzet tett közzé szombati számában.

A közvéleménykutatók 3 állítást fogalmaztak meg a homoszexuálisakkal kapcsolatban a különböző pártszimpátiával rendelkező szavazóknak, akiknek azt kellett megmondani, egyetértenek-e az adott kijelentéssel: 

  1. Azonos nemű párok tagjai is lehetnek jó szülők 
  2. A gyermeknek jobb helye van egy azonos nemű párnál, mint a gyermekvédelmi rendszerben
  3. A partner gyermekének örökbefogadását lehetővé kellene tenni az azonos nemű párok számára

A leginkább elfogadó válaszadóknál nincs nagy meglepetés, a Momentum, az MKKP, az Együtt, az LMP és a DK szavazói több-kevésbé mind elég elfogadók a homoszexuálisokkal szemben. Kimagaslik a mezőnyből a Momentum és az MKKP, az ő támogatóiknak legalább 69 százaléka egyetértett az összes állítással. 

Érdekes viszont, ahogyan a három legnagyobb párt, a Fidesz, az MSZP és a Jobbik szavazói válaszoltak, kiderült ugyanis, hogy

az MSZP-sek és a fideszesek inkább elutasítják a melegeket, mint a jobbikosok.

Az első állítással 25 százaléknyi MSZP-s, 30 százaléknyi fideszes, és 39 százaléknyi jobbikos értett egyet, a másodikkal 33 százaléknyi fideszes, 36 százaléknyi MSZP-s és 39 százaléknyi jobbikos, míg a harmadikkal 32 százaléknyi fideszes, 36 százaléknyi MSZP-s és 45 százaléknyi jobbikos.

Eszerint tehát a Jobbik-szavazók közel fele elfogadná, ha meleg párok örökbe fogadhatnák az egyik fél gyerekét. Az elemzés életkori vonatkozásokra nem tér ki, de a jobbikosok nagyobb toleranciáját magyarázhatja a szavazótábor alacsonyabb átlagéletkora. 

A néppártosodó Jobbik vezetőinek megnyilvánulásai is finomodtak az utóbbi időben a homoszexuálisokkal kapcsolatban, de a Pride-ot továbbra is betiltaná a párt. Szombati sajtóközleményükben azt írják: "a Budapest Pride súlyosan közerkölcsöt sértő, családellenes rendezvény. Több felvonuló obszcén provokációja ráadásul csak árt a magyarországi homoszexuálisok társadalmi elfogadottságának. A magát nemzetinek és kereszténynek tartó Fidesz-KDNP kormány évről-évre asszisztál a megtartásához, ahelyett, hogy Budapest lakosságát megkímélnék a felfordulástól". 

Rovatok