Index Vakbarát Hírportál

CT-re szállítás közben halt meg a külföldi beteg

2017. július 14., péntek 08:15 | aznap frissítve

A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáról az intézmény Határőr utcai, alig 80 méterre lévő épületébe szállítottak át műtét után CT-vizsgálatra egy beteget, aki azonban még a szállítás közben meghalt írja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, hogy a férfi még altatásban volt, és a kórház folyosóján halt meg.

A rövid út megtételéhez a kórház rohammentőt szokott hívni, ám a lap információ szerint nem feltétlenül indokolt a legjobban felszerelt mentőautók és a mentőorvos lefoglalása ilyen feladatokra. Ugyanakkor azt is felróják, hogy a beteget átadták a mentőorvosnak, akinek nincs altatóorvosi szakképesítése. 

Múlt hét pénteken egy gyógyíthatatlan szívbeteg kislány vesztette életét, miután nyitott mellkassal szállították át a gyermekszívklinikáról a Heim Pál kórházba. 

Semmelweis Egyetem azt állítja, hogy a cikk írója nem kereste meg őket, a megjelenése után közleményt adtak ki arról, hogy a Magyar Nemzet cikkének állításaival ellentétben nincs összefüggés az említett, többszörös infarktuson átesett, kómában lévő beteg halála és a tervezett CT-vizsgálat között.

"A cikkben hivatkozott CT a klinikához tartozó külön épületrészben, de 100 méteres távolságon belül van, ahová a súlyos állapotú betegeket az OMSZ és a Semmelweis Egyetem megállapodásának megfelelően minden alkalommal az OMSZ munkatársai szállítják a klinikán dolgozó kardiológus, vagy aneszteziológus szakorvos kíséretével. Az OMSZ munkatársai több száz lélegeztetett, akár sokkos állapotban lévő beteget szállítanak országszerte" – írják.

Cáfolják azt is, hogy aznap műtéti beavatkozáson esett volna át a beteg. Vasárnap folyamatos újraélesztés mellett katéteres koszorúér-tágításon és keringéstámogatóeszköz-beültetésen esett át.

"A beteg ellátása a nemzetközi ajánlások alapján, a legmagasabb szinten, folyamatos intenzív terápiás, kardiológus és szívsebész szakorvos bevonásával történt" - írja az egyetem közleménye.

Azt is tudatták, hogy a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán a legsúlyosabb állapotú betegeknél, a legmagasabb progresszivitási szintű beavatkozások történnek. 150 orvos dolgozik itt, és a legmodernebb diagnosztikai és műtéti eszközök állnak rendelkezésre, többek között kizárólag itt végzik a hazai felnőtt szívtranszplantációkat, és a klinika Európa legjobb szívcentrumainak egyike.

Rovatok