Index Vakbarát Hírportál

Plagizálhatott a Corvinus dékánja, szerinte az eredeti szerző nem aggályoskodott

2017. július 17., hétfő 09:05

Dr. Paprika Zita, a Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karának dékánja 600 oldalas könyvének az első 70-80 oldalát hivatkozás nélkül átemelte egy másik műből, írja az Átlátszó.hu.

A Döntéselmélet című könyv 2002-ben és 2005-ben is megjelent. A hivatkozás nélkül átvett rész éppen Paprika korábbi mentorának könyvéből származik, erről az azóta elhunyt szerző azonban tudott, és nem szólt érte.

A plágiumgyanút ugyanakkor az egyetem belső ellenőrzése megállapította: 

„A »Döntéselméleti felfogásmódok, irányzatok« című fejezet »Kindler József kéziratának felhasználásával készült«, ugyanakkor ez tudományos szempontból nem tekinthető szabályszerű hivatkozásnak. Az a plágium gyanúját legalábbis felveti.”

A dékán asszony a lapnak azt mondta, nem lenne életszerű, ha a korábbi közös munkájuk részleteit a „Tanár úr egyetértése nélkül használta” volna fel, akit aztán fel is kért lektornak. Lektorként tökéletesen tisztában volt a két mű összefüggésével, és semmiféle aggály nem merült fel benne sem akkor, sem később.

Rovatok