Index Vakbarát Hírportál

Elhangzott pár Orbán-kritika is Tusványoson

2017. július 22., szombat 07:16

A Bálványosi Szabadegyetem sátraiban zajló beszélgetések legfőbb közös vonása, hogy minden résztvevő messzemenőkig egyetért a másikkal, és maximum a kormány és a kormányzati intézkedések dicséretében és a negédeskedésben múlják felül egymást a résztvevők. Iskolapéldája a gigantikus Kósa-Harrach vita volt.

A politikai egydimenzió nem véletlen: hiába hívtak ellenzéki politikusokat a vitákra, mindenki visszautasította a részvételt. Tavaly annyiban volt más a helyzet, hogy az LMP vállalta a részvételt, Szél Bernadett leült egy beszélgetésre Kósa Lajossal és Harrach Péterrel, ám ezúttal az LMP elnöksége is úgy döntött: jobb kimaradni a Fidesz elmúlt évek alatt szimbolikussá vált rendezvényéből.

Ezek után mémileg meglepőnek tűnt, hogy egy péntek délutáni beszélgetésen Németh Zsolt fideszes képviselő mellett nem más ült, mint Schiffer András, az LMP volt társelnök-frakcióvezetője.

Schiffer András fehér holló

- dicsérte a politikustársát Németh Zsolt, aki hangsúlyozta, hogy Schiffer nem pártot képvisel, de örül, hogy itt van a nézeteivel.

Schiffer azt mondta, először nem akart eljönni, mert bízott abban, hogy a Vasas továbbjut az EL-ben, és nem akarta lekési a meccset. Amikor viszont meghallotta, "mekkora hisztéria van abból, hogy fideszes sasfészekbe eljön valaki ellenzékből", meggondolta magát. És csakazértis eljött, mert ki akar lépni az irracionális hisztériából. "Egy-két évet leszámítva mindig itt voltam, és nem volt az az érzésem, hogy a többség egyetlen magyarországi pártnak lenne a híve".

Bár Schiffert nagy örömmel üdvözölte Németh Zsolt, illetve a beszélgetést vezető Mráz Ágoston Sámuel, a Nézpont Intézet vezetője, Schiffer egy percig sem hagyott kétséget afelől, hogy nem simogatni jött a Fideszt. A beszélgetésre – amelynek amúgy a harmadik résztvevője Világi Oszkár, a Slovnaft vezérigazgatója volt – Schiffer egy STOP PAKS2-pólóban érkezett.

Orbán-kritika Tusványoson

Mivel olyat sem hallottunk a tusnádfürdői sátrakban, hogy valaki Orbán Viktort kritizálta volna, ezért ezekre a kijelentésekre koncentrálunk most. Schiffer például kijelentette, hogy a miniszterelnök konfrontatív kormányzása a nemzeti érdek ellen hat. Mivel Orbán csak akkor állapodik meg az ellenzékkel, ha rá van kényszerítve, az ellenzék rendszerit külföldre viszi a belső problémáit. Külföldön ezt a meccset látják, ami nem kedvez az érdekérvényesítésnek.

Schiffer azt mondta, hogy érdekérvényesítési szempontból Románia a követendő példa inkább. A románok ellenfelek ugyanis azonnal leteszik a fegyvert, amint átlépik a határt.

Schiffer egy másik ponton is kritizálta Orbán politikáját. Szerinte primitív húzás volt teleplakátolni az országot Brüsszel-ellenes plakátokkal. "Akár egyet is érthetünk a brüsszeli intézményválságot vagy a migrációs szerencsétlenkedést illetően, de a plakátokat látva mit gondoljunk?

Primitív húzás és tolvaj a kormány"

– mondta Schiffer Tusványoson.

Orbán Viktor szombat délelőtt mond beszédet a Bálványosi Szabadegyetemen.

Rovatok