Index Vakbarát Hírportál

Tanévkezdésre mindenütt lesz tankönyv

2017. augusztus 1., kedd 11:55

 A hónap végére minden iskolába megérkeznek a tankönyvek – közölte a köznevelési helyettes államtitkár.  Könyvtárellátó Nonprofit Kft. raktáraiból évfolyamonként szétválogatva indult meg a tankönyvek kiszállítása a héten – derült ki Maruzsa Zoltán beszámolójából, amely szerint:

Az igazgatók kinevezésében nincs politika

Átiratkozás miatti létszámmozgások okán előfordulhat, hogy további tankönyvekre lesz szükség egyes intézményekben. Ezeket pótrendelés keretében tudják teljesíteni, augusztus 20-a után szeptember 15-ig van erre mód – mondta az MTI szerint Maruzsa.

A helyettes államtitkár az iskolaigazgatók kinevezését firtató felvetésekre közölte: csaknem ötszáz helyen hirdettek pályázatot, és döntő többségben általában egy pályázó van. Csaknem négyszáz helyszínen meg is történt több évre az iskolaigazgatók kinevezése, néhány helyszínen van vita. Nemcsak állami, hanem egyházi és magánintézmények esetén is előfordult, hogy a fenntartó más döntést hozott. Ilyen vitának minden évben tanúi lehetnek, ez nem csak az oktatási rendszer sajátja – jegyezte meg.

Maruzsa Zoltán megismételte: minden esetben szakmai döntések születtek. Ahol indokolttá válik, mert a helyzet elmérgesedik, ott a tárca ezt moderálni fogja, és tárgyal az érintettekkel.

Megjegyezte, nemcsak az állami, hanem a céges vezetői kinevezések többségénél sincs hivatali indoklás. Ugyanakkor mérlegelni fogják ezt a lehetőséget is, de ehhez törvénymódosítás szükséges.

Rovatok