Index Vakbarát Hírportál

Három kisgólyát ütött agyon az áram Debrecenben

2017. augusztus 2., szerda 17:07

Debrecenben, a Sikló és a Torzsás utca sarkán lévő villanyoszlopokon kedd este három frissen kirepült kisgólyát ütött agyon az áram – közölte Déri János, a Hortobágyi Madárkórház igazgatója a Dehir.hu-val. Az igazgató azt állítja, az E.ON nem volt hajlandó lekapcsolni az áramot, így nem tudtak segíteni.

A gólyák a vezetékbe gabalyodtak, 10 méter magasan lógtak, de még éltek, amikor észrevették őket a lakók, többen is bejelentést tettek a madárkórháznál. 

„Többször és dokumentáltan értesítettük mi is és a bejelentők is az E.ON-t, a katasztrófavédelmet, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság ügyeleti számát, de a helyi lakosság közfelháborodása ellenére az E.ON nem volt hajlandó intézkedni, diszpécserünknek fel is hívták a figyelmét arra, hogy nem érnek rá kimenni, az áramot lezárni, hogy a tűzoltók lehozhassák az akkor még élő sérülteket” – állítja Déri János. Szerinte két kisgólya órákon keresztül még biztosan élt, és menthető lett volna, ha eljutnak a Hortobágyi Madárkórházba.

„De többszöri hívásunkra, és a lakosság reklamálására csak az este 10 órakor kivonuló kosaras autó kezelője már csak hullákat dobált le a vezetékről” – mondta az igazgató.

A fehér gólya fokozottan védett, veszélyeztetett faj, eszmei értéke 100 ezer forint. 

A Hortobágyi Madárkóházat működtető Madárkórház Alapítvány büntetőfeljelentést tesz az E.ON mint a madarakra veszélyes, szigeteletlen oszlopok és légvezetékek üzemeltetője ellen hat gólya halálát okozó természetkárosításért, valamint ezáltal és az időben való segítségnyújtás elmulasztásával megvalósult állatkínzásért.

Így látja az E.ON

Egyházi Nikoletta, az E.ON szóvivője a Dehirnek úgy nyilatkozott, „borzasztóan sajnáljuk a debreceni gólyafiókákkal történteket. Kiemelt programjaink és erőfeszítéseink ellenére sajnos ilyen balesetek előfordulnak, de kollégáinkkal folyamatosan azon dolgozunk, hogy ilyenek egyre kevesebbszer forduljanak elő.”

A szóvivő szerint a tegnapi nap folyamán több olyan, a debreceni lakosság áramellátásának biztonságát veszélyeztető meghibásodás történt, ami leterhelte az E.ON kapacitásait, ezért nem tudtak társaságunk szakemberei azonnal a gólyafiókákkal történt balesethez menni.

Mit tesz az E.ON?

„Több évtizedes és nagyon összetett, nemzetközi szintű probléma a madarak védelme áramhálózati szempontból. Társaságunk kiemelt ügyként kezeli és tudatos akciótervekkel dolgozik hazánkban a kérdés fokozatos és megnyugtató rendezésén. Az E.ON 80 ezer kilométer hosszúságú hálózatot üzemeltet. Az újonnan épített hálózatok esetén, valamint a hálózati rekonstrukciós munkák során kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy azok minél jobban illeszkedjenek az élő környezetbe, ennek köszönhetően az elmúlt 10 évben már kizárólag madárbarát hálózatokat épít társaságunk Magyarországon. Meglévő hálózatainkból évente 2-300 kilométer közép- és 3-400 km kisfeszültségű hálózatot alakítunk át madárbaráttá és szerelünk fel madárvédelmi eszközökkel mintegy 1,5 milliárd forint fejlesztési forrást költve el erre a feladatra. Ezt a munkát a nemzeti parkokkal és szakmai szervezetekkel együttműködésben végezzük. A hálózati korszerűsítéseken túlmenően a Magyar Madártani Egyesület munkáját is támogatjuk, melynek keretében biztosítjuk például a feszültségmentes területet és a szükséges eszközöket a gólyagyűrűzésekhez – nyilatkozta Egyházi Nikoletta.

A Hortobágy Projekt keretében 2014-ben fejezte be a cég 118 kilométer szabadvezeték madárvédelmi szempontú földkábelesítését és 36 oszloptranszformátor madárvédelmi átépítését 1,8 milliárd forint értékben. 2015-ben tovább folytatva a programot, további 200 kilométer szabadvezetéket építettek át madárbaráttá, további 328 millió forint értékben.

Rovatok