Index Vakbarát Hírportál

Kisiklott két kocsi a Déli pályaudvaron

2017. augusztus 7., hétfő 14:47 | aznap frissítve

Kisiklott két üres vasúti kocsi a budapesti Déli pályaudvaron, ahol emiatt csak korlátozottan tudnak szerelvényeket indítani és fogadni, írja az MTI.

A tároló vágányról toltak be egy üres szerelvényt a pályaudvarra, amikor két kocsi kisiklott és azok elzárják az első hét vágányt. A MÁV arról írt, hogy a baleset miatt csak három vágány nem használható.

Emiatt korlátozták a vonatok fogadását és indítását, egyes járatok pedig csak Kelenföldig közlekednek, és onnan indulnak.

A MÁV hétfő esti tájékoztatása szerint a kocsikat késő este helyezik vissza, hogy addig a legkevésbé akadályozzák a pályaudvar működését. 

A hajnali órákra, üzemkezdetre tervezik a helyreállítás befejezését, így várhatóan kedd hajnaltól már nem lesznek korlátozások. Az ideiglenes menetrendi korlátozások és a hosszabb menetidők miatt a Déli pályaudvar-Kelenföld viszonylatban az utasoknak nem kell megfizetni a felár díját.

Akik a Budapest–Székesfehérvár, a BudapestPusztaszabolcs és a BudapestGyőr vonalszakaszokon közlekedő dunántúli és balatoni vonatokra váltottak jegyet, hosszabb menetidőre számítsanak.

A baleset okát még nem tudni, vizsgálják.

Rovatok