Index Vakbarát Hírportál

Annyira bejött Mészároséknak a jachtozás, hogy az idén a lánya is kipróbálta

2017. augusztus 9., szerda 16:51

A Magyar Narancs fotókkal bizonyítja, hogy Mészáros Lőrinc lánya ugyanazon a jachton nyaral, mint tavaly az apukája Horvátországban. A lap azt írja, hogy az "Artemy névre keresztelt fehér luxusjacht az elmúlt két hétben többször is kikötött a horvátországi Cres szigetén" a lánnyal és az ő vendégeivel”.

természetesen ott van a nyaraláson a férj is, Homlok Zsolt is, akivel az idén házasodtak össze. A lap szerint amúgy először Mészárosék letakarták a hajó nevét, de később elmulasztották ezt, így derült ki, hogy egyazon hajóról van szó.

Hogy a hajó milyen útvonalon közlekedik, az nem tudható, mert a Magyar Narancs szerint a jacht automata műholdas navigációs és azonosító rendszerét AIS (Automatic Identification System) feltehetően kikapcsolták, bár ezt csak kivételes esetben engedi a hajózási szabályzat. 

A hajóról még az tudható, hogy 35 méter hosszú, 2008-ban építették és máltai zászlóval közlekedik. Öt kabinjához külön fürdőszobák tartoznak, 12 vendég és hat fős személyzet fér el benne.

A címlapkép a Magyar Narancs tavalyi fotója, nem a szóban forgó kép!

Rovatok