Index Vakbarát Hírportál

Ismeretlen drog miatt halt meg egy ember a Stadionoknál

2017. augusztus 20., vasárnap 18:22

Új pszichoaktív anyag miatt indított nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), miután vasárnap több zavartan viselkedő emberhez is mentőt kellett hívni, akik feltehetőleg valamilyen ismeretlen anyagot fogyasztottak. Egy ember életét már nem sikerült a kiérkező mentőknek megmenteni. A haláleset kapcsán idegenkezűség gyanúja nem merült fel , az esetet közigazgatási eljárás keretében vizsgálják.

Békés megyében is ismeretlen pszichoaktív anyagot találtak

Egy autó motorterében találtak ismeretlen pszichoaktív anyagot a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei szombaton, Telekgerendás és Békéscsaba között. 

A motortérből került elő egy fehér port tartalmazó műanyag tasak. A 46 éves békéscsabai F. Józsefet a rendőrök előállították a rendőrkapitányságra, ahol az elvégzett gyors teszt kábítószer-fogyasztást jelzett nála.

A fehér porról a szakértő megállapította, hogy az új pszichoaktív anyag, kábítószer birtoklása, valamint új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt indult büntetőeljárás.

A kórházba szállított, zavartan viselkedő embereket is a Stadionok metróállomás közeléből szállították el a mentők, számolt be róla a 24.hu.

A nyomozással kapcsolatos kérdéseinket elküldtük a rendőrség felé, amint válaszolnak, frissítjük a cikket.

Rovatok