Index Vakbarát Hírportál

Újabb milliárdos programsorozatot kap Schmidt Mária közalapítványa

2017. augusztus 31., csütörtök 09:02 | aznap frissítve

Az 1956-os emlékév után  Schmidt Mária történész lesz a 2017-2018. évi magyar V4-elnökség kulturális, tudományos és társadalmi programjainak felelőse, írja a24.hu.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium a lapnak azt írta, hogy a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványt kérte fel arra, hogy vegyen részt a "széleskörű, látványos és a lakosságot megszólítani képes programsorozat" megvalósításában. A közalapítvány tartja fenn a Schmidt Mária által vezetett Terror Házát. Az alapítvány elnöke Balás-Piri László, Schmidt Mária a kuratórium tagja.  

Magyarország  Lengyelországot váltva július 1-je óta tölti be a Visegrádi Csoport elnökségét.  A V4-es elnökségre összességében több mint ötmilliárd forint jut.  Egy kormányhatározatban ebből 2 milliárd 156 millió 741 ezer forintot rendeltek a programsorozatra, amiből a  minisztérium szerint koncerteket, filmhetet, színházi találkozót, fotópályázatot, kiállításokat rendeznek. 

A Közép- és Kelet-európai Közalapítvány fontos szerepet kapott az 1956-os  forradalom 60. évfordulójára szervezett 13,5 milliárdos állami megemlékezés-sorozat szervezésében.   Az emlékévet több kínos ügy zavarta meg: kiderült, hogy az egyik plakáton nem Dózsa László színész-rendező szerepel, az emlékév hivatalos dalát egy félreérthető szövegrész miatt újra kellett keverni, a közalapítvány pedig az emlékév közben nem volt hajlandó kiadni, mire mennyi közpénzt költöttek.  

Rovatok