Index Vakbarát Hírportál

A negyedik tanév is konténerben indul

2017. szeptember 4., hétfő 08:39

2014-ben kerültek az első konténerek a budakalászi iskolába, és azóta csak szaporodnak. Ezúttal az ebédlő költözik konténerbe, de nem érkezik meg a doboz tanévkezdésre. Így a diákok két hétig biztosan hideg kaját kapnak ebédre.

Étkező nélkül indul el a tanév a budakalászi Szentistvántelepi Általános Iskolában, ahol három éve a meglévő épület mellett négy konténerben is folyik az oktatás.

Egyelőre azonban nem arról van szó, hogy kevesebb lesz a konténer az iskolában, hanem újabbak jönnek, mivel az építkezések és felújítások miatt használhatatlan étkezdét és a konyhát szeptember közepétől nyolc konténerrel pótolják.

A tervek szerint hat hétig tart ez az átmeneti állapot: novemberben 2-án fejezik be az eredeti étkezde felújítását, és addigra elkészül az étkezdére felhúzandó új szint is, a négy tanteremmel, amelyet már évek óta vár az iskola.

A konténer több mint egy doboz

A jelenleg 510 gyerekkel működő általános iskolába 2014-ben tettek le négy nagy konténert, ahol az alsós osztályok kaptak helyet, egy kisebb ötödikben pedig az igazgatói irodát rendezték be. (Két éve már írtunk az iskolában alkalmazott "átmeneti" megoldásról.)

Az eredeti tervek szerint egy év után visszaköltözhettek volna a felújított, kibővített iskolába, a projekt azonban akkor nem valósult meg. Az alsósok így negyedik éve kezdik az iskolát a konténerekben, bár ez nem olyan rossz, mint ahogy hangzik.

A kétszintesre felpakolt konténerek tiszták, világosak, fűthetők és hűthetők, nem áznak be, az osztályterem nem szűkös és van hely tiszta mosdónak is.

„Amikor kiderült, hogy ez tovább tart, mint egy év, akkor beszéltem az érintett osztályokkal, hogy cserélhetnek az épületben lévőkkel a következő évre. Azt mondták, ők innen nem akarnak elmenni” – adott képet az igazgató arról, mit is jelent a gyakorlatban az egyébként elsőre rosszul hangzó konténerterem.

A 115 millió forintos projekt a tanuszodák, tantermek, tornatermek program keretében valósul meg, bár ez országosan is lassabban halad a tervezettnél, ha egyáltalán halad. A megrendelő a program lebonyolításáért felelős Nemzeti Sportközpont (NSK) és az önkormányzat mint az ingatlan tulajdonosa. Az iskolák így kimaradnak magából a pályázásból és a pénz kezeléséből.

A Szentistvántelepi Általános Iskola esetében a felettes a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ váci tankerülete, amelytől még várjuk a választ, miért húzódik negyedik éve az iskola felújítása.

Nem készült el, de később még jobb lesz

Bár a négy tanterem nem készült el, mostanra úgy ért finisbe, hogy azzal párhuzamosan, 15 millió forintból, az önkormányzat megrendelésére megújulhat az étkezde, amely a fölé tervezett tantermek építése miatt úgysem használható.

A látottak alapján nem biztos, hogy két hónap múlva tényleg befejeződnek a munkálatok, már csak azért sem, mert egy műszaki statikai ellenőrzés is folyamatban van az étkezdénél.

"Új ütemezésről nem kaptunk hírt” – mondta az igazgató, aki szerint a jelenlegi helyzet nyilván nem ideális, de a lehető legjobb megoldást találták meg a konténerétkezdével a helyzet megnyugtató ideiglenes rendezésére, még arra az esetre is, ha mégis csúszással kellene számolniuk novemberben.

„Minden más lehetőséget megvizsgáltunk, felmerült a 600 méterre lévő óvodában is az étkeztetés, de kiderült, hogy még ha az önkormányzat által felajánlott busszal is szállítanánk a gyerekeket, nehéz lett volna az átjutást iskola mindennapi életébe beilleszteni.”

Ez mindenképp időigényesebb lett volna, számolni kellett volna órák elmaradásával, az uszodai tornaórák rovására is ment volna, a gyerekek tehát végső soron többet veszítettek volna vele. Különösen, hogy más okból évközben már volt egy hét technikai kényszerszünet az iskolában, ahol a nyári szünet is egy héttel előbb indult, hogy a tanteremépítés mielőbb elkezdődhessen. (Eredetileg sem volt tervben, hogy az szeptember 1-jére befejeződne.)

Ám mire a lehetőségeket végigzongorázták, és az étkezde konténeres pótlása maradt egyetlen bevethető lehetőségként, már nem lehetett szeptember 1-jére megszervezni annak elhelyezését.

Két hét hideg élelem

Így az önkormányzat szerint szeptember 11-től lesz kész a nyolc konténerből álló, 75 négyzetméteres, egyszerre hetven gyereket kiszolgáló étkezde, amelyben a kész ételek tárolására és tálalására alkalmas konyha is lesz. Ez épp akkora, mint a jelenlegi étkezde.

Addig, szeptember első felében hideg élelemmel oldják meg az étkeztetést, amit az önkormányzat finanszíroz. Tavaly csúcsidőben 410 gyerek igényelt ebédet, ez idén várhatóan kevesebb lesz és több szülő jelezte, hogy az étkezde elkészültéig otthon is megoldják a gyerek étkeztetését.

„Minden szereplő nagyon konstruktív, az önkormányzat és a szakhatóságok is, amelyek jelezték előre, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnie a konténernek, mi ezt megbeszéltük a konténer beszállítójával, így az engedélyek kiadása várhatóan pár nap alatt lezajlik” – mondta az igazgató, biztosítva, hogy az étkezde fűthető is lesz.

Természetes, hogy az ember nem úgy tervezi a tanévkezdést, hogy nincs minden készen, de most ilyenek a körülmények,

és megtaláltuk rá a lehető legjobb megoldást, hogy a gyermekek számára biztosítsuk a megfelelő feltételeket.”

A több mint 80 éves iskola életében nem először kell a bővítés időleges kényelmetlenségeivel szembenézni, az évtizedek alatt fokozatosan kapott ráépítést, melléképületeket, újabb bővítéseket. 

Két konténer a tervek szerint biztonságból akkor is megmarad, ha november 2-án tényleg minden elkészül. 2018 szeptemberére ugyanis a tervek szerint egy új – Budakalászon a harmadik – általános iskola is felépül, ám ha mégsem készülne el a tanév kezdetére, akkor a már kipróbált konténerek újra jól jöhetnek.

Rovatok