Index Vakbarát Hírportál

Pert indíthat Brüsszel Magyarország ellen a kvótaügy miatt

2017. szeptember 14., csütörtök 06:29 | aznap frissítve

"Jean-Claude Juncker a bevándorláspárti Brüsszel hangja, megszokhattuk már, hogy a bizottság újra és újra megtámadja Magyarországot amiatt, hogy nem bevándorláspárti, ők azt szeretnék elérni, hogy elbontsuk a kerítést, beengedjük a migránsokat" - mondta az Igazságügyi Minisztérium államtitkára a Magyar Időknek. Völner Pál a lap csütörtöki számában beszélt arról is, hogy

Brüsszel már a következő napokban pert indíthat hazánk ellen a kvótaügy miatt, vagyis még csupán a bevándorlási harc kezdeténél tartunk.

Az államtitkár elmondta: a jogi helyzet világos, a luxembourgi bíróság azt mondta ki, hogy az uniós határozat érvényes, vagyis a migránsok ideiglenes szétosztását meghatározó kvótákról 2015 szeptemberében megfelelő keretek között rendelkeztek. Ugyanakkor az Európai Bizottság migrációs biztosa már a kvótaítélet napján bejelentette, hogy még az idén javaslatot tesznek az automatikus, állandó mechanizmus kialakítására. Ez azt jelenti, hogy a migránsok betelepítése folyamatos lenne. Völner szerint tehát a kvótaper csupán a kezdet volt, a nagy csaták csak most jönnek.

"Az ítéletet tudomásul vesszük. Az ugyanakkor igen fontos részlet, hogy a luxembourgi fórum határozata nem ad okot arra, hogy Magyarország megváltoztassa a migránsok átvételét elutasító bevándorláspolitikáját, mondta Völner Pál. Az Európai Bíróság ítélete hazánkat nem kötelezi semmire, ez a verdikt csupán arról szól, hogy a testület szerint a kvótadöntés jogszerű volt."

A múlt héten lezárt ügyben Magyarország és Szlovákia támadta meg a tagállami miniszterekből álló Tanács kvótahatározatát. Ahogy azt mi is megírtuk, az újabb pert az Európai Bizottság azért kezdeményezheti, mert a kormány nem hajtotta végre a kezdettől jogerős tanácsi döntést (azaz a most lezárt per valóban nem jelent új kötelezettséget, de a régi attól még a 2015. szeptemberi döntés óta fennáll). Az Európai Bizottság júniusban indított emiatt eljárást, ami mostanában lép bírósági szakaszba. Erről beszélt Völner Pál.

Az esetleges új eljárásban arról kell majd a luxembourgi bíráknak dönteniük, hogy Magyarország köteles-e átvenni menedékkéőrket, ha igen, mennyit, s ha ennek a kötelezettségének nem tesz eleget, milyen szankcióval kell számolnia (szinte biztosan folyamatosan növekvő pénzbüntetéssel).

Arra kérdésre, hogy mikor kezdődhet el és mikor fejeződhet be a második uniós kvótaper, elmondta: "Ez nem tőlünk függ, hanem Brüsszeltől. Nem zárható ki, hogy akár már a következő napokban beadja ellenünk a bizottság a maga keresetlevelét az Európai Bírósághoz. Az első eljárás több mint másfél évig tartott, így ha az uniós bírák nem térnek el a szokásos ügymenettől, 2019-et írunk, mire a második ítélet megszületik." 

Rovatok