Index Vakbarát Hírportál

A Kúria kimondta: lehet fideszesnek nevezni Polt ügyészségét

2017. szeptember 20., szerda 05:02

Jogerősen is megnyerte Szigetvári Viktor azt a pert, amelyet Polt Péter indított ellene. A Kúria kimondta, Szigetvári nem gázolt a legfőbb ügyész becsületébe azzal, hogy bűnsegédnek nevezte Quaestor-ügyben, és az ügyészséget is lehet fideszesnek minősíteni.

Több mint két év után jogerősen lezárult a Kúrián az a per, amelyet Polt Péter legfőbb ügyész indított Szigetvári Viktor ellen. A legfőbb ügyész szerint az Együtt akkori elnöke megsértette a személyiségi jogait 2015 tavaszán, amikor a Quaestor-ügyben bűnsegédnek nevezte, és a lánya és Tarsoly Csaba titkára közötti élettársi kapcsolatot feszegette. Ezért beperelte.

Szigetvári ezután első- majd másodfokon is megnyerte a személyiségi jogi pert, ám Polt Péter egészen a Kúriáig vitte az ügyet. A Kúria pedig úgy döntött májusban, hogy hatályában fenntartja a másodfokú ítéletet. Írásban most készült el az immár jogerős döntés, amely az Indexhez is eljutott, és amely megindokolta, miért köteles elviselni Polt Péter, ha bűnsegédnek vagy fideszes ügyészség vezetőjének nevezik.

Az egész ügy azzal indult, hogy Szigetvári Viktor 2015. március 27-én egy Dombóváron tartott sajtótájékoztatóján az akkor éppen forró Quaestor-ügy és a legfőbb ügyész kapcsolatáról beszélt.

Szigetvári az MTI szerint a tájékoztatón ilyeneket mondott:

Másnap Szigetvári Viktor a Kossuth rádióban azt állította:

Ezek miatt a kijelentések miatt indított pert az ügyészség és Polt Péter, az idézeteket a per anyagához is csatolták. Polték szerint ezekkel a kijelentésekkel Szigetvári megsértette az ügyészség és Polt Péter személyiségi jogát, ezen belül a becsületét és a jó hírnevét. Polték azt várták, hogy Szigetvári elnézést kérjen nyilvánosan, illetve 1 és 1 millió forint közötti sérelemdíjat fizessen nekik. Az iratanyagban ugyanakkor arról nincs szó, hogy Polt tagadná a lánya, illetve Tarsoly titkára közötti kapcsolatot.

A Kúria szerint nem volt gyalázkodás

A Kúria álláspontja szerint a korábban eljáró bíróságok helyesen jutottak arra a következtetésre, hogy Szigetvári véleményt formált és nem tényeket állított Polt tevékenységéről. Márpedig a szabad véleménynyilvánításhoz való jog a véleményt annak valóságtartalma nélkül védi. Személyi jogot akkor sértene ez a vélemény, ha "minden ténytartalom nélküli gyalázkodásnak" minősülne.

Márpedig a Kúria szerint "léteznek tények, amelyek a vélemények megfogalmazására alapot adta". A Kúria szerint ténykérdés, hogy

Az ügyészség fideszesnek minősítése szintén politikai véleménynek minősül, amely így nem minősül személyiségi jogot sértő kitételnek

- írta a Kúria. A másodfokú bíróság azt írta korábban erről, hogy Polt "korábbi pártkötődése közismert tény", az ügyészség pedig nem sérelmezheti alappal, hogy a szervezet első számú vezetőjén keresztül ítélik meg.

A per ezzel jogerősen lezárult, a Kúria arra kötelezete Poltot, hogy 100 ezer forint felülvizsgálati eljárási költséget térítsen meg az államnak.

Borítókép: Orbán Viktor és Polt Péter érkezik a Legfőbb Ügyészségre az ügyészség napján, 2016 június 9én. - fotó: Ajpek Orsi / Index

Kibeszélhetik a cikket az Index Facebook-oldalán!

Ne maradjon le semmiről!

Rovatok