Index Vakbarát Hírportál

A CEU megállapodott egy New York-i egyetemmel, így megfelel a törvényi előírásoknak

2017. október 3., kedd 21:07 | aznap frissítve

A CEU azt állítja, hogy megfelel az oktatási törvény márciusi módosításának, amit azért talált ki a kormány, hogy ellehetetlenítse a Soros Györgyhöz kapcsolódó magánegyetemet. Az egyetem sajtóosztálya azt írta, már csak a kormány válaszára várnak.

Az elmúlt hónapok során tárgyalások folytak New York állam és Magyarország kormánya között a CEU budapesti jövőjéről. A CEU szándékosan tartózkodott a nyilatkozatoktól, hogy elősegítse a tárgyalások sikerét. A CEU nem vesz részt a tárgyalásokon, arról értesült azonban, hogy azok megteremtették a megegyezés alapját.

– ezzel kezdődik a közlemény, amelyben azt írja az egyetem, hogy a kormány és New York közötti tárgyalások sikere után megállapodtak a New York-i Bard College-dzsal, így a CEU oktatási tevékenységet végezhet a társult intézmény kampuszán az USA-ban. Ezzel megfelelnek az oktatási törvény márciusi módosításának, azaz a lex CEU-nak, amely kimondja, hogy csak olyan külföldi intézmény oktathat Magyarországon, amely végez az anyaországában is oktatási tevékenységet.

Szijjártó Péter is arról számolt be kedden, hogy a CEU már eljuttatta a kormány részére a szükséges papírokat a megállapodásra. "Ezeket most a felelős minisztériumok vizsgálják. Ha ezek alapján a CEU megfelel a felsőoktatási törvénynek, akkor folytathatja munkásságát a jövőben is" – mondta a külügyminiszter.

Rovatok