Index Vakbarát Hírportál

Profi fotósnak hazudta magát, kiskorúakat erőszakolt meg egy férfi

2017. október 4., szerda 10:30

Modellfotózás ígéretével csalt fel kiskorú lányokat a lakására egy 43 éves budapesti férfi, ahol szexuális cselekményekre kényszerítette őket, amikről felvételeket is készített írja közleményében a Fővárosi Főügyészség. A férfi ellen szexuális kényszerítés bűntette, valamint gyermekpornográfia bűntette miatt nyújtottak be vádiratot.

A vádirat szerint a férfi 2004-től egyéni vállalkozóként fotózással foglalkozott. A férfi az interneten saját magát profi fotósként hirdette, aki különböző, nagy tapasztalattal rendelkező fotóstúdiók képviselőjeként, fiatal női modellek fotózásával foglalkozik. Emellett az utcán, nyilvános helyeken, bevásárlóközpontokban személyesen is leszólított többnyire kiskorú, 18 év alatti lányokat azzal, hogy profi fotósként alkalmasnak látja őket a modellkarrierre, ezért felajánlotta nekik, hogy vegyenek részt egy fotózáson.

Az ajánlatát elfogadó lányokat a férfi rendszerint a VII. kerületi lakásába vitte fel azzal, hogy a fotózást a saját műtermében végzi.

Ezután a 18 év alatti lányokról - saját nemi vágyának kielégítése érdekében - pornográf jellegű fotókat, illetve videókat készített, emellett több esetben - volt olyan, hogy a sértettek akarata ellenére - a kiskorú lányokkal szexuális kapcsolatot is létesített, áll az ügyészségi közleményben.

Továbbá az ügyészség a férfit azzal is vádolja, hogy több, a nyomozás során be nem azonosított, 10 év alatti lánygyermekről készült, súlyosan szeméremsértő pornográf jellegű fényképfelvételeket tartott.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a férfival szemben szexuális kényszerítés bűntette, valamint gyermekpornográfia bűntette miatt nyújtott be vádiratot. A vád tárgyává tett bűncselekmények büntetési tételének felső határa - a bűnhalmazat miatt - 12 évig terjedő szabadságvesztés.

Rovatok