Index Vakbarát Hírportál

Németh Szilárd már azt is elhitetné, hogy nem volt gumiszurkálás Őcsényben

2017. október 8., vasárnap 18:02

A menekültek ügyét és a bevándorlás ügyét mi sosem mostuk össze

– állította Németh Szilárd újságírói kérdésre vasárnapi sajtótájékoztatóján. Ez azonban aligha igaz, mert ha valamiről szól a most már évek óta tartó kormányzati  propaganda, amit a kormány minden felületen tol, akkor az éppen ez. Összemosni a kettőt, és a minimális szolidaritást is kilúgozni az emberekből.

De Németh Szilárd mást is mondott.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Migration Aid szeretett volna néhány gyermekes menekült családot néhány napra nyaralni vinni valahová. Felmerült egy település, Őcsény, ahol az egyik panziós szívesen látta volna a családokat. Olyan embereket, akik törvényesen érkeztek Magyarországra, akiket a magyar állam hivatalosan befogadott, így a magyar állam oltalma alatt állnak, az országban pedig szabadon mozognak.

A település lakói pedig rettegéssel teli gyűlölettel reagáltak: a panzióst életveszélyesen megfenyegették, azt mondták, levágják a fejét, furgonját téglával dobták meg, az autó kerekeit kiszúrták.

Erre az életveszélyes fenyegetésre, rongálásra a miniszterelnök úr azt mondta, „nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket” ezek az emberek. Vagyis Orbán Viktor sem vonta kétségbe, hogy mi történt Őcsényben. Németh Szilárd azonban mást gondol erről. Újságírói kérdésre azt mondta:

Nem hiszek abban, hogy ott emberek szaladgáltak és szurkáltak kifelé mindenféle gumikat, meg minden.

De a fideszes Németh Szilárd még azt is mondta - azon túl, hogy itt is minden provokáció volt, mint minden, mindenhol szerinte -,hogy:

Azt gondolom, hogy az emberiességességünkről, a humanitásról nem lehet lemondani, de csak akkor tudjuk gyakorolni, ha olyan helyzetben vagyunk, hogy mi ezt gyakoroljuk

Bármit is jelentsen ez az értelmetlen mondat.

(via HírTv)

Rovatok