Index Vakbarát Hírportál

Lehet népszavazás a római-parti mobilgátról

2017. október 10., kedd 11:38 | aznap frissítve

Megváltoztatta a Kúria a Fővárosi Választási Bizottság döntését és hitelesítette a római-parti mobilgát megépítésével kapcsolatos népszavazási kérdést kedden - írja az MTI a Kúria internetes oldalára kitett végzésből.

A Kúria megállapította, hogy a népszavazási kérdés nem ütközik magasabb szintű jogszabályba, a tárgya pedig egyértelműen a fővárosi önkormányzat hatáskörébe tartozó ügy, így megfelel a népszavazási törvény előírásainak.

A Kúria közölte, a népszavazási kérdés egyértelműségét nem kellett vizsgálnia, tekintettel arra, hogy sem az FVB határozata, sem a vele szemben benyújtott kifogás nem említett ilyen indokot. A bíróság döntése jogerős.

A helyi népszavazást Béres András, a Párbeszéd elnökségi tagja, III. kerületi önkormányzati képviselő és Pataki Márton, az Együtt budapesti elnöke nyújtotta be, magánszemélyként. A népszavazáson kezdeményezésük szerint a budapestiek vehetnének részt. Az aláírásgyűjtést októberben kezdenék, a népszavazásra az országgyűlési választásokkal egyidőben kerülhetne sor.

Azt akarják elérni, hogy a főváros helyezze hatályon kívül a mobilgát létesítéséről hozott áprilisi határozatát, mert véleményük szerint a gátat eggyel beljebb, a Királyok útja, Nánási út nyomvonalán kellene megépíteni. A benyújtott kérdés úgy szólt:

Egyetért-e Ön azzal, hogy a Fővárosi Közgyűlés helyezze hatályon kívül a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmi létesítményének nyomvonalával kapcsolatban hozott 229/2017. (IV.5.) számú határozatát?

Tarlós nem bánja

Tarlós István úgy reagált a döntésre, hogy már nem bánja, ha népszavazás dönt a kérdésben, nem az eddig megjelent a zagyvaságok. Hozzátette: most össze kell gyűjteni több mint százezer aláírást a kezdeményezőknek a népszavazás mellett. Az aláírások számából ki fog derülni, hogy hány embert érdekel ez a téma.

Tarlós szerint ha megvan a kellő számú aláírás, nincs mérlegelés, ki kell írni a népszavazást abban a kérdésben, ami a beadványban van, azaz, akarják-e a fővárosiak, hogy a közgyűlés visszavonja korábbi határozatát a gátépítésről. A főpolgármester közölte: szerinte a kérdés így értelmetlen, mintha azt mondanák, visszaadják a fővárosnak a döntést ügyben, nem tartalmaz útmutatást, milyen nyomvonalon épüljön a védmű.

A főpolgármester szerint a kezdeményezők fő célja, hogy eltolják az építkezést, egyelőre sikerült. Hozzátette: a nemrég felmerült kompromisszumos III. kerületi javaslatot sem tartja megvalósíthatatlannak, ami nem a Nánási úton, nem a főváros tervei szerinti nyomvonalon, hanem az utóbbitól 6-8 méterrel feljebb, 20-30 méterre a Dunától, az ingatlanok kerítésének vonalában képzeli el a gátat.

Tarlós István korábban azt mondta, hogy nem tud támogatni egy olyan mobilgátat, ami nem védi meg a part mentén élők ingatlanait is.

Frissítés: Az Együtt és a Párbeszéd pláne nem bánja

Az Együtt és a Párbeszéd közleménye szerint a fővárosi közgyűlés szeptember 27-i ülése egyértelművé tette, hogy sem a folyamatos civil tiltakozás, sem a hangjukat egyre nagyobb számban felemelő független szakértők nem érnek el eredményt, sem a tervek megváltoztatásában, de abban sem, hogy az ellenvéleményeket legalább tisztességesen meghallgassák. Éppen ezért a Római-part megvédésére az egyetlen reális lehetőséget ez a népszavazás jelenti.

Az Együtt és a Párbeszéd egy héten belül megkezdik az aláírásgyűjtést, amihez várják civil szervezetek és további pártok segítségét is. Harminc nap alatt kell majd több mint 138 ezer budapesti választópolgár aláírását összegyűjteni.

Az Együtt oldalán elérhető az az internetes felület, amelyen az akár egy alkalmat vállaló aktivisták be tudnak jelentkezni a számukra ideális helyszínen és időpontban zajló kitelepülésekre. A Budapest legforgalmasabb csomópontjaiban felállított 15 állandó kitelepülőponton gyűjtött aláírások mellett a két párt nagymértékben számít a budapestiek aktivitására, amelynek keretében a kitelepülésekről elviszik vagy kinyomtatják az íveket, és a saját környezetükben, családjuk, barátaik, szomszédjaik körében gyűjtenek össze néhány aláírást.

Szeptember 29-én az óbudai képviselő testület úgy döntött, hogy semmilyen mobilgátépítéshez nem ad tulajdonosi hozzájárulást addig, amíg el nem készül a kerítések vonalán építendő védmű megvalósíthatóságának elemzése. 

Rovatok